Nincs kategorizálva

A kommandósok kinyírták Cohen legjobb poénjait

A világtörténelem alakulása keresztülhúzta Sacha Baron Cohen számításait.

A brit komikus most panaszolta el, milyen nehéz körülmények között született A diktátor című filmje. Sorra meghaltak ugyanis azok a tömeggyilkosok, akiket ki akart figurázni, ezért folyton át kellett írni a forgatókönyvet. Még az alkotói szakasz kezdetén fölakasztották Szaddám Husszein iraki diktátort, aki a filmet leginkább inspirálta. Aztán tavaly felkelők agyonlőtték Kadhafi líbiai elnököt, majd amerikai kommandósok végeztek Oszama bin Ladennel, a harmadik poénforrás, Kim Dzsongil észak-koreai diktátor pedig decemberben halálozott el, valószínűleg betegség miatt.

– Teljesen bizarr volt a helyzet – mondja Sacha Baron Cohen. – Először meghalt Kadhafi, ezért ki kellett húznom az összes vele kapcsolatos utalást. Aztán ugrott Oszama, amikor a SEAL-kommandó likvidálta. Ezzel a legjobb poénjaink vesztek oda. Amikor Kim Dzsongil is meghalt, már végképp nem tudtam, mi folyik itt.

A sok halott diktátor okozta megpróbáltatásokat Cohen egy másképp megerőltető musicalszereppel pihente ki. Ő játssza az aljas Monsieur Thenardier-t A nyomorultak nagyszabású mozis feldolgozásában Anne Hathaway, Hugh Jackman, Russell Crowe és Helena Bonham Carter oldalán.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com