Nincs kategorizálva

Fliegauf Bence hipnotikus rövidfilmjei a Daazo-on

 

A Csak a szél LUX-díj jelölése kapcsán a Daazo.com három korai Fliegauf-kisfilmet mutat be.

Fliegauf Bence Csak a szél című rendezésének nemzetközi karrierje a Berlinálén indult, ahol a film Ezüst Medve díjat nyert, majd számos további sikeres fesztivál szereplés után november 21-én derül ki, hogy az Európai Parlament LUX-díját is elnyeri-e a film. A Lux-díjat  2007 óta évente ítélik oda európai filmalkotásoknak: az Európai Parlament finanszírozza a nyertes film az EU 23 hivatalos nyelvén történő feliratozását, a filmkópiák elkészítését, illetve a dvd-kiadását is.

A Daazo.com a Csak a szél LUX-díj jelölése kapcsán három korai Fliegauf-kisfilmet mutat be az Inforg Stúdió jóvoltából és közreműködésével.

A Hypnos (2001) a rendező egyik első munkája, a különös hangulatú film a regresszív csoportos hipnózis világába vezet. A rendező már itt is együtt dolgozott a hangvilágért felelős Raptors Kollektívával, a film operatőre Szatmári Péter és feltűnik Thurzó Barbara is, a Rengeteg és a Dealer későbbi szereplője. A film Cottbus-i Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte.

A sor (2004) a tanítás után az iskolában maradt gyerekek szemszögét mutatja be: Fliegauf ebben a tízperces kisfilmben dolgozott először Lovasi Zoltánnal, a Rengeteg és a Csak a szél operatőrével. A kísérleti film többek között Wiesbadenben és Antalyában szerepelt fesztiválokon.

A Pörgés (2005) a féktelen bulizás új aspektusát mutatja be: a hullámzó tömeg lelassított képe egy rendhagyó kísérlet része a kor extázis élményének megörökítésére. A Pörgés Wiesbadenben és Madridban szerepelt sikerrel.

 

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com