Hírek

Jövőre kezdik forgatni a Jurassic World 2-t

Jurassic World (2015)

jurassic_world_3 A jócskán vegyes szakmai és rajongói fogadtatás ellenére újabb folytatást kap a Jurassic Park. A Jurassic World 2. részét jövőre kezdik forgatni, 2018-ban pedig már be is ülhet rá, aki akar – írja a collider.

Hogy Spielberg 1993-as klasszikusa vitathatatlan értékekkel bír és a mai napig is elszórakoztatja az embert akár a 20. nézés alkalmával is, az kétségtelen. Ahogy az pedig ilyenkor lenni szokott, egy ekkora sikert elérő alkotásnak szinte kötelező folytatást kapnia. A Jurassic Park két utódfilmet is megélt, hogy aztán jó pár évig megmaradjanak a VHS kazetták élményei. 2015-ben azonban újabb bőrt húztak le a dinoszauruszok felélesztéséből: elkészült a Jurassic World. A film a tavalyi év talán egyik legmegosztóbb alkotására sikeredett, hiszen sokan üdvözölték a hajdani hangulat, történet és látványosság visszatértét, mások éppen, hogy az újdonságot és a CGI technika minőségibb megnyilvánulását hiányolták. A szerkesztőségben utóbbi nézők tábora volt túlsúlyban, így még a 2015-ös év csalódásai közé is beszavaztuk a filmet.

Persze az esetleges folytatások valljuk be, ritkán a nézői elégedettség, mint sem a bevételek eredményei alapján készülnek. A Jurassic World készítői pedig igen csak megtalálták a számításukat, hiszen a film a filmtörténet eddigi harmadik legnagyobb kasszasikere lett. Arról, hogy a valamilyen szinten meglepő adatok miért is a történetet ismét meglovagoló Hollywoodot igazolják, ebben a globalizálódó folytatásokat elemző cikkünkben olvashattok részletesen.

Az anyagi és részben közönségsiker pedig ismét győzedelmeskedni látszik, hiszen a film folytatást kap. A Jurassic World 2-t Juan Antonio Bayona rendezi majd, akinek az Árvaházat, A lehetetlent és néhány Londoni rémtörténetek epizódot is köszönhetünk. A projekt egyelőre Ancient Futures (Ősi jövők) alcímmel fut, a forgatás pedig már 2017 februárjában kezdetét is veszi Hawaii-on. Az elkészült alkotást pedig 2018 június közepén tervezik a mozikba vinni.

Az egyelőre biztos, hogy a főszerepet játszó Chris Pratt visszatér a filmbe Owen szerepében, illetve a partnerét alakító Bryce Dallas Howard is újabb két órában fog egy zseniális smink- és hajbemutatót tartani – csak reméljük ez alkalommal végre leveszi azt a fránya magassarkú cipőt.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com