Nincs kategorizálva

Külön díj a legjobb magyarnak az animációs fesztiválon

Macskássy Gyula-díjjal és 500 euróval jutalmazzák a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon azt a magyar alkotást, amely leginkább elnyeri a közönség tetszését. A szemlét október 25. és 28. között rendezik meg Budaörsön.

A díjat a magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula születésének centenáriuma alkalmából alapították a fesztivál szervezői. Más szemlékhez hasonlóan a Primanimán is kiosztják a nemzetközi mezőnyben a fődíjat, a kategóriadíjakat és a közönségdíjat, a közönség körében legnépszerűbb magyar animációs versenyfilm készítőjét jutalmazzák Macskássy Gyula-díjjal. Az elismeréshez 500 eurós jutalom társul, amellyel a magyar animációs alkotók munkáját szeretnék támogatni – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Magyarországon már Macskássy működése előtt is születtek animált filmkísérletek, ennek ellenére a magyar animáció nemzetközi hírneve elsősorban az ő nevéhez köthető.

A rendező 1932-ben, 20 évesen kezdett el animációs reklámfilmeket készíteni. A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesefilmet 1951-ben rendezte, ez volt az első színes magyar rajzfilm. A hatvanas évektől kezdve a Ludas Matyi újság ismert karikaturistája, Várnai György lett Macskássy Gyula társrendezője. Közösen jegyzett filmjeik, a Ceruza és radír valamint a Párbaj utat nyitottak külföld felé a hazai rajzfilm számára. Előbbit Karlovy Varyban, utóbbit Cannes-ban és Oberhausenban fesztiváldíjakkal ismerték el.

A Primanimára szeptember 10-én éjfélig lehet nevezni animációs kisfilmeket vizsga-, diploma-, valamint elsőfilmes kategóriában online a fesztivál honlapján.

A Primanima Budaörs Önkormányzata és az Illyés Gyula Alapítvány támogatásával valósul meg október 25. és 28. között a pest megyei városban. A fesztivált az ASIFA Hungary rendezi, amely a nemzetközi animációsfilmes szövetség, az ASIFA (Association Internationale du Film d’Animation) magyarországi tagozata.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com