Nincs kategorizálva

Magyar dokumentumfilm is versenyez a varsói filmfesztiválon

Beválogatták az októberben kezdődő Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába a Vakondok 2 – Demoscene: Az algoritmusok művészete című dokumentumfilmet – tájékoztatták az MTI-t hétfőn a film alkotói.

A közlés szerint magyar dokumentumfilm A-kategóriás filmfesztivál versenyprogramjában utoljára négy éve Karlovy Varyban szerepelt. Nemes Gyula Letűnt világ című rövid dokumentumfilmje akkor elnyerte a fesztivál Kristályglóbusz díját.

A Vakondok 2  Demoscene: Az algoritmusok művészete című alkotás az úgynevezett demoscene számítógépes szubkultúrát mutatja be, amely csaknem három évtizedes múltra tekint vissza. A demoscene-ek olyan digitális művészeti alkotások, amelyek jellegzetessége, hogy valós időben futnak a számítógépeken, a program a futtatás alkalmával számolja ki a megjelenő látványt és hangokat. Az irányzat az elmúlt időszalban a filmfesztiválokon önálló művészeti ággá nőtte ki magát.

Matusik Szilárd és Csépai Gábor dokumentumfilmje nagy feltűnést keltett a téma iránt érdeklődő nemzetközi közönség körében. Eddig a világ több mint húsz városában vetítették, New York-i és Las Vegas-i filmfesztiválon is szerepelt, a Los Angeles-i New Wave nemzetközi filmfesztiválon pedig díjazták is. A hét végén zárult miskolci Jameson CineFest versenyprogramjában a film egyórás változatát mutatták be.

A 28. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programjában öt versenykategória szerepel, ezek között az egészesetés (egy óránál hosszabb) dokumentumfilmek külön mezőnyben indulnak. A legjobb dokumentumfilm díjával 12 ezer zlotys (817 ezer forintos) pénzjutalom jár, amit a produkció rendezője, illetve rendezői kapnak  ismertette a fesztivál honlapja.

A dokumentumfilmes versenymezőny nemzetközi zsűrijében Lilat Benhabib producer, Christian Frei független filmes, producer és Janusz Morozowski dokumentumfilmes, rendező foglal helyet.

A fesztivál október 12-én Andrzej Jakimowski új filmjével, az Imagine című drámával nyílik meg, amelynek világpremierjére a Torontói Filmfesztiválon került sor.

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com