Hírek

Októberben érkezik Goda Krisztina új filmje

Ifj. Vidnyánszky Attila a Veszettek című filmben
ifj. Vidnyánszky Attila a Veszettek című filmben

veszettek

Október 22-től láthatja a közönség a magyar mozikban a Divinyi Réka – Goda Krisztina alkotópáros által jegyzett filmet, a Veszetteket. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Megafilm gyártásában készült produkció forgatása tavaly nyár elején kezdődött, és több vidéki és budapesti helyszínen összesen 73 napig tartott.

A sikeres alkotópáros, akiknek nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem vagy a Kaméleon, ezúttal Czető Bernát László dramaturg és forgatókönyvíró Kakukk című kisregényét használta alapul. A film két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre inkább elharapózó bűnözés ellen.

A film operatőre Babos Tamás. A főszerepben, a mozivásznon először megmutatkozó ifj.Vidnyánszky Attila mellett, Klem Viktort és Fenyő Ivánt, további szerepekben többek között Györgyi Annát, Molnár Piroskát, Nyári Oszkárt, Törőcsik Franciskát, Bán Bálintot, Béli Ádámot és Fritz Attilát is láthatja a közönség.

 

Bartal Dóra

Bartal Dóra az ELTE anglisztika alapszakán és filmelmélet és filmtörténet mesterszakán végzett. Szakdolgozatait gender és populáris film témakörében írta, ezen kívül dokumetumfilmekkel foglalkozik. Specializációja a coming-of-age film és a fesztiválok. 2014 óta foglalkozik írással, szerkesztéssel és filmfordítással.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com