Nincs kategorizálva

Pályakezdő tehetséget támogat a Filmalap

zomboracz-viragZomborácz Virág februárban kezdi forgatni UTÓÉLET címmel első játékfilmjét, mely tavaly, első magyar projektként, elnyerte az Európai Unió MEDIA Programjának díját.

A Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottsága 190 millió forint gyártási támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén az Utóélet című magyar játékfilmre. Zomborácz Virág első filmje a KMH Film gyártásában készül. A fekete komédia forgatása február első hetében kezdődik.

Zomborácz Virág több sikeres rövidfilmet jegyez (Nyomtávváltás, Valami kék, A macska szerepe a francia irodalomban); első játékfilmje, az Utóélet a középpontjában egy apa és a fia kapcsolata áll, amely rendhagyó módon az apa halála után bontakozik ki.
A film hazai bemutatóját 2014. elejére tervezik az alkotók.

Az európai audiovizuális ipar fő támogatója, a MEDIA Program 2011 májusában rangos díjjal (MEDIA European Talent Prize) tüntette ki a magyar filmtervet. A MEDIA gyártás-előkészítési pályázatára érkezett közel ezer filmterv közül a legmagasabb pontszámot egy svéd projektel együtt az Utóélet érte el. A bizottság indoklása szerint Zomborácz Virág első játékfilmje széles közönséget szólít majd meg, történetvezetése erős, és újszerűen játszik a filmes műfajok vegyítésével.
Az Utóélet producere Pusztai Ferenc, a KMH Film alapító-tulajdonosa. Pusztai többek között Kocsis Ágnes Friss levegőjének, Gigor Attila A nyomozójának volt a producere. Az Utóélet a hetedik olyan első film, amely a pályakezdő, tehetséges filmművészekre szakosodott KMH Filmben készül Pusztai irányításával.

A Utóélet forgatókönyv-fejlesztése a Filmalap támogatásával valósult meg az elmúlt hónapokban.

A Filmalap Döntőbizottsága Gárdos Péter Hajnali láz (Tivoli Film, producer: Szekeres Dénes) című tervéről is pozitív döntést hozott: a nemzetközi koprodukcióban készülő játékfilmben a Filmalap részvétele a költségvetés 50 %-áig, de legfeljebb 300 millió Ft-ig (150 millió Ft alaptámogatás és 150 millió Ft többlettámogatás) erejéig terjedhet.

Bővebben: http://filmalap.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=154&Itemid=62
A Magyar Nemzeti Filmalaphoz benyújtott nyertes pályázatok listája: http://filmalap.hu/winner/wpage.php

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com