, , + 4 címke

mulan Lassan már fel sem kapjuk a fejünket ezekre a hírekre, hiszen eléggé valószínű, hogy az elkövetkező 10 éven belül minden sikeresebb Disney mese élőszereplős mozifilmet kap. Eddig csak sejteni lehetett, hogy a Mulan is aközött a néhány alkotás között van, amelyet 2019-ig a mozikba szeretne juttatni a stúdió, mostanra azonban biztosan tudjuk, hogy 2018 novemberében az elszánt és harcos kínai lányt láthatjuk viszont élőszereplős formában – írja a collider.

A projekt már 2015-ben megszületett, a többi filmterv miatt azonban végül csak három évre rá kerül a Mulan feldolgozása a mozikba. Az 1998-as mese egyébként 300 millió dollárt hozott akkor a Disney konyhájára, és nagy közönségsiker övezte a művet. A finoman szólva sem tipikus hercegnő karaktert kapó Mulan gyorsan belopta magát a nézők szívébe, így az biztos, hogy nagyon kíváncsian várjuk, ki is kapja majd a film főszerepét. Az mindenesetre pozitív, hogy a producerek mindenképpen kínai színészgárdát szeretnének, ami bár evidensnek hangzik, a mai Hollywoodban még mindig ritkaságszámba megy.

Az eredeti alkotást Elizabeth Martin és Lauren Hynek írták, az új játékfilm forgatókönyvét azonban Rick Jaffa és Amanda Silver készíti majd el. A szakmában és az életben is egy párost alkotó Jaffa és Silver korábban olyan filmeket írt, mint A majmok bolygója-filmek, A tenger szívében (könyvkritika) vagy a Jurassic World. Rendezője egyelőre nincs a filmnek.

Hirdetés

A Mulan tehát 2018 végén kerül a mozikba, addig viszont vár még ránk A szépség és a szörnyeteg, A kis hableány, illetve ha nem is feltétlen előtte, de a közeljövőben láthatjuk még a Demóna folytatását, a Diótörőt és Az oroszlánkirályt is.

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments