Hírek

Jön az élőszereplős Pokémon film?

Pokemon A túlzás nélkül világhírű anime, a Pokémon több animációs egészestét filmet követően úgy néz ki végre élőszereplős változatot is kap. A kérdés azonban az, melyik stúdió is készítené el az alkotást – írja a collider.com.


A legjelentősebb filmváltozat, az 1998-as Pokémon: Az első filmet követően, mint sok más alapvetően animált mozgóképes alkotás (lásd a sorozatban készülő Disney- és animeadaptációk), a Pokémon is előszereplős feldolgozást kaphat. A 90-es és 2000-es éveket meghatározó sorozat mozivászonra vívésének gondolata egyelőre a Sony Picturest és a Warner Bros.-t foglalkoztatja leginkább, de értesülések szerint harmadik ‘versenyzőként’ a Legendary Entertainment is ringbe szállhat a film elkészítéséért, noha a japán sorozat és a kínai stúdió párosítása nem feltétlen problémamentes.

A máig erősan a köztudatban élő és játékok sorát termelő franchise egyébként jó eséllyekkel vághat bele az élőszereplős filmkészítésbe, hiszen a történet-lehetőségek gyakorlatilag végtelenek, a kezdeti 150 Pokémon pedig mára szinte megszámlálhatatlan mennyiségűre dagadt.

Válogatni tehát van miből. Hogy végül hol köt ki a projekt és kiket láthatunk majd az adaptációban, az még jócskán a jövő kérdése, de hát mindig el kell indulni valahonnan.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com