Hírek

A 70. születésnapját ünneplő Takeshi Kitano új filmjén dolgozik

A mai napon ünnepli 70. születésnapját a japán rendezőóriás, Takeshi Kitano, aki épp legújabb filmjén dolgozik.

Az 1947. január 18-án született Kitano eredetileg műszaki egyetemen tanult, amikor úgy döntött, inkább a szórakoztatóipar felé fordul. Kezdetben komikusként dolgozott, s hamar Japán három legsikeresebb humoristájává vált, aminek következtében 1980-tól filmszerepeket is kapott.

Első nagyjátékfilmjét, Az erőszakos zsarut 1989-ben rendezte, azóta közel húsz alkotást jegyez direktorként. Keserű, fekete humorral átszőtt drámáinak (Szonatina, Tűzvirágok, Bábok) köszönhetően világszerte óriási rajongótáborral büszkélkedhet.

A hetvenéves művész jelenleg is új filmjén dolgozik. Az Outrage: Final Chapter a 2010-es Emésztő harag és a 2012-es Túl a haragon folytatása, s egyben lezárása. Szokás szerint Kitano saját magára bízta az egyik főszerepet, de ő felel a forgatókönyvért és a vágásért is.

A film valamikor 2017-ben kerül a japán mozikba, és remélhetőleg idővel hozzánk is eljut.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com