Hírek

A Duna televízió is vetíti majd Gyöngyössy Bence Janus című filmjét

janusRövidesen a Duna televízió is sugározza Gyöngyössy Bence Janus című filmjét, amely a romániai totalitárius rendszer állambiztonsági szolgálatának, a Securitaténak a családok belső életébe is beavatkozó működését dolgozza fel.

A Janus története arról szól, hogy a Securitate miként hatol be egy ellenzéki értelmiségi magyar család mindennapjaiba egy megrendezett házasságon keresztül: a titkosrendőrség hogyan házasít be egy ügynököt családon belülre, azért, hogy onnantól kezdve ez az ügynök kontrollálja, manipulálja a család életét, napi szinten elárulja azoknak az embereknek a legbelsőbb titkait, akikkel egy fedél alatt él, egy ágyban alszik – mesélt filmjéről az m1 csatornán kedden a rendező.

Gyöngyössy Bence emlékeztetett arra, hogy ezt a technikát előszeretettel alkalmazták a kelet-európai titkosszolgálatok, a szabadság hiánya így nemcsak a börtönöket jelentette, jelen volt a munkahelyeken, az utcákon, a szórakozóhelyeken, és amint azt a film megmutatja, beköltözött az otthonokba is.

Mint hozzátette, a filmet Budapesten és környékén forgatták, annak ellenére, hogy nagy része Romániában játszódik, mert még mindig nem mertek elmenni ezzel a témával Romániába, különösen Erdélybe. „Nem vállaltuk a rizikót, inkább megteremtettük annak a lehetőségét, hogy ezt a világot vissza tudjuk adni magyarországi helyszíneken” – fogalmazott.

A film romániai vetítése és fogadtatása azt igazolja, hogy ez elég jól sikerült – számolt be Gyöngyössy Bence, hozzátéve: a Janust május végén Nagyváradon mutatták be először, és elsőre megtalálta a „lehető legkritikusabb” közönségét abban a városban, ahol játszódik. Állva tapsoltak a vetítés után, amelyet hosszú beszélgetés is követett – idézte fel. A rendező hozzáfűzte: hétfőn megtartották a budapesti díszbemutatót, és az itteni közönség is rendkívül pozitívan fogadta a Janust, november végén pedig a Duna tévécsatorna is sugározza a filmet.

A Janus főbb szerepeiben Marozsán Erika, Seress Zoltán, Jordán Tamás és Hatházi András látható, a 75 perces alkotás operatőre Márton Balázs volt. A mintegy 150 millió forintból készült filmet 80 százalékban támogatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra Programjában.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com