Hírek

A „háború gyermekeiről” forgatna Mészáros Márta

meszaros_martaA második világháború után játszódik és a szétszakadt emberi kapcsolatokról szól majd Mészáros Márta új filmje, amelynek forgatókönyvét a varsói European Network Remembrance and Solidarity (ENRS), az osztrák Boltzmann Intézet és a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésével, támogatásával fejleszti a Kossuth-díjas rendező.

A producer Csáky Attila lesz  tájékoztatta a filmelőállítói munkálatokat végző magyar Cameofilm Kft. az MTI-t. A közlemény kitér arra is, hogy a forgatókönyvet Mészáros Márta Pataki Évával és Jancsó Zoltánnal közösen készíti. „A Naplók, a Temetetlen halott és Az utolsó jelentés Annáról alkotója ismét a XX. századi történelemből meríti témáját. A Született Bécsben című filmterv helyszíne az 1945 utáni Bécs és Budapest, továbbá a jelenkor Magyarországa”  olvasható a dokumentumban.

A film a négyhatalmi megszállás következményeit, a zónák között szétszakadt emberi kapcsolatokat dolgozná fel a szovjet zónába helyezve. „A háború, a katonai megszállás egyik súlyos, máig titkolt következménye az idegen katonák és a helyi nők találkozásaiból  szerelmekből vagy erőszakból  született gyerekek, a »háború gyermekei«, akik közül sokan soha vagy csak felnőtt fejjel ismerték meg fogantatásuk titkát”  írták az alkotók, akik szerint Európa történészei csak nemrég kezdték feltárni a témát, amelynek több százezer érintettje lehet.

A közlemény idézi a film rendezőjét, Mészáros Mártát is. „Átéltem a múlt századot, és megdöbbenve látom, hogy a XX. század az új században ismétli önmagát, a rossz múlt mindig fölkavarodik: elhallgatás, hazugság, gyűlölet”  fogalmazott a 81 éves rendező.

A European Network Remembrance and Solidarity 2005-ben született négy közép-európai kulturális miniszter kezdeményezésére, célja a XX. századi Európa történelmének kutatása, dokumentálása és megismertetése. A filmterv szakértője a bécsi Ludwig Boltzmann Intézet munkatársa, Barbara Stelz-Marx, aki az első alapvető monográfiát írta a „háború gyermekeiről”. A Született Bécsben című film forgatókönyvének fejlesztését a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatja három millió forinttal.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com