Hírek

A magyar filmkritikusok is a Lágy esőt díjazták

Jancsó Miklós búcsúztatásának jegyében telt a Magyar Filmkritikusok Díjának pénteki átadása, amelyen Nagy Dénes rendezőt két kategóriában is kitüntették, Tarr Béla pedig életműdíjat vehetett át.

lagy-eso

Báron György, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke a pénteken elhunyt Jancsó Miklósra emlékezve úgy fogalmazott: „a barátunk volt, a mesterünk volt, a társunk volt, és itt lesz velünk”.

A MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztálya által odaítélt díjat Nagy Dénes rendező Másik Magyarország –töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre képzőművészről szóló dokumentumfilmjéért és Lágy eső című kisjátékfilmjéért is megkapta.

A legjobb animációs filmnek járó díjat Tóth Pál rendezése, a Zápor nyerte, kísérleti film kategóriában pedig az amatőr felvételekből összevágott Rimbaud című filmnek, Lichter Péter rendezésének ítélték a legjobb alkotásnak járó elismerést.

Különdíjat kapott Groó Diana filmje, a Regina, Csillag Ádám pedig külön elismerést vehetett át dokumentumfilmes és dokumentációs tevékenységéért. A magyar filmkritikusok Életműdíját, amelyet korábban Jancsó Miklósnak is odaítéltek, sok évtizedes kimagasló művészi munkájáért idén Tarr Béla vehette át.

Mint Báron György elmondta, a játékfilmes kategóriákban – a színészeknek, operatőröknek és rendezőknek – nem adtak át idén díjakat, mivel csupán három játékfilmet mutattak be tavaly. „Ha legközelebb összejön egy legalább 10-15 filmes mezőny, ezt a három filmet is ezekkel együtt értékeljük majd” – mondta.

A díjazottak egy, a szegényes filmtermést jelképező, üres filmesdobozt vehettek át, melyet alkotásaikkal tölthetnek majd meg.

Az ünnepségen adták át a Simó Alapítvány díját is, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem legjobb vizsgafilmjének ítélnek oda. Az elismerést idén Csuja László kapta Dugulás című filmjéért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com