Hírek

„Az élet nem ad biztonsági övet” – Lego Batman előzetes

lego batmanBiztos, hogy a világ fejlődésének egyik legfurább iránya a Lego Batman film. Mégiscsak egy építőkockákból felépített képregényadaptáció számítógépes animációjáról van szó. De legalább első ránézésre jó lesz.

Hamarosan megérkezik az óriási sikert elért A Lego-kaland mellékszereplőjének első önálló filmje, azaz a spin-off. Batmanről készítenek egy önálló sztorit, csak épp itt ő nem egy sötét lovag, hanem antiszociális, felelősséget vállalni és felnőni képtelen figura. Chris McKay rendező elmondása szerint olyan lesz, mintha „Michael Mann rendezte volna az Egy fiúrólt”.

Az előzetes alapján ez nagyjából sikerült, bár azért kell hozzá egy kis kattantság is. A történet egyébként arról szól, hogy Alfred (Ralph Fiennes adja eredeti hangját) közli Batmannel (Will Arnett dörmög megint), ideje lenne foglalkoznia azzal a fiúval, akit örökbefogadott. A denevérember nekiáll felkészíteni Robint (Michael Cera) a való életre, és rögtön meg is kell küzdeniük Jokerrel (Zach Galifianakis), hogy élesben is kipróbálják.

A tengerentúlon 2017. február 10-én debütál a Lego Batman, a magyar premier dátuma még nem ismert. De amíg ezt kiderítjük, nézzétek meg az előzetesét.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com