Hírek

Az irgalom a Faludi Akadémia filmszemléjének idei témája

faludiferencAz irgalom témájában várják a nevezéseket a Faludi Ferenc Akadémia idei nemzetközi amatőrfilmes szemléjére és fotópályázatára, amelyet novemberben rendeznek Budapesten – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A jezsuita rend 20. alkalommal megszervezett tematikus filmszemléje témájában a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévéhez kapcsolódik.

A Faludi Ferenc Akadémia kiemelt feladatának tartja, hogy elősegítse a magyar és a külföldi fiatal filmesek párbeszédét és szeretné őket motiválni, hogy „egymás és a világ felé megértéssel, a társadalmi problémák felé pedig érzékeny figyelemmel forduljanak” – olvasható a közleményben.

A fesztivállal lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a különböző hátterű alkotók megismerkedjenek egymással, valamint a filmes és fotós szakmával.

A szemlére ingyenesen, kortól függetlenül október 3-áig nevezhetnek amatőr alkotók vagy filmes, fotós képzésben résztvevő diákok.

Az előzetesen a versenyprogramba beválasztott alkotásokat november 18-án és 19-én fesztivál keretében vetítik az ART+Cinemában, ahol a zsűritagok az alkotók jelenlétében értékelik a filmeket.

A jubileum alkalmából az akadémia szeptembertől retrospektív vetítéseken mutatja be az elmúlt húsz év legkiemelkedőbb filmjeit és alkotóit. Továbbá, az eddigi évekhez hasonlóan lehetőséget biztosítanak arra, hogy az alkotók szakmai konzultáción vegyenek részt a zsűritagokkal.

A filmszemléről és a nevezés feltételeiről a www.faludiakademia.hu honlapon olvasható bővebb információ.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com