Budapest, 2015. június 4. Enyedi Ildikó filmrendezõ a Sanyi szerepét alakító Nagy Ervinnel beszélget Testrõl és lélekrõl címû filmjének forgatásán az egykori Szabolcs utcai kórház területén Budapesten 2015. június 4-én. MTI Fotó: Kallos Bea

Az ösztönvilág és a valóság mezsgyéjén játszódó Testről és lélekről című fanyar humorú szerelmesfilm azt mutatja meg, hogy az emberek ma nagyon kevéssé élnek az ösztöneik szerint, ezáltal önmagukat zárják kalodába, pedig a konzervatív világ elvárásai nélkül sokkal szabadabban és boldogabban lehetne élni – vallott készülő filmjéről Enyedi Ildikó rendező és forgatókönyvíró az MTI-nek az alkotás budapesti forgatásán.

Hirdetés

A film egy kapcsolat történetét öleli fel, négy évszakon át mutatva be, hogyan bontakozik ki egy szerelem és hogyan törnek felszínre az elfojtott érzések, ösztönök látszólag két egymáshoz nem illő ember között.

„Két fő évszakunk van, egy forró nyár és egy igazi havas tél. A kettő kontrasztja a történet szempontjából azért fontos, mert a két pólus, a két világ és a két fajta nézőpont szerepét mutatja be: a forró nyár a valóság, az emberek világa, a havas tél pedig a pár belső világát szimbolizálja” – fejtette ki a rendező. Mint mondta, az álomszerű környezet és a hétköznapok világának szembe állításával arra szeretne rámutatni, hogy a ma embere mennyire nem éli meg valódi belső működését.

„Egy ember elképesztően sok lehetőséggel születik, de mivel egy ultrakonzervatív világban élünk, folyamatosan szűkítjük saját határainkat” – fogalmazott. A rendező úgy vélte, hogy már az önmegvalósítás is csupán hamis illúzió, hiszen amikor az egyén úgy érzi, felépítette magát, az csupán azt jelenti, hogy egy készen kapott formába illeszkedik bele. „Ezzel áldozatul esik az egyénben lévő érzékenység és a vágy, így az egész ösztönvilág valahogy elhallgat. Sokkal jobban tudnánk szórakozni, ha ezek nem lennének elnyomva” – fejtette ki. Hozzátette: „ez a film inkább egy kis bátorítás, hogy nem kell annyira komolyan venni azt, amit sugall a külvilág és nem kell annyira félni az ismeretlentől”.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülő alkotás férfi főszereplője Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó egykori igazgatója, a női karaktert pedig Borbély Alexandra alakítja.

Enyedi Ildikó a szereplőválasztásról elmondta: a féri szerepre egy ötvenes éveiben járó karizmatikus férfit keresett, és ha Andorai Péter egy picit fiatalabb lenne, ismét őt kérte volna fel. A férfi olyan életszakaszba ért, amikor a peremén van annak, hogy feladja az életét, azonban a történtek hatására rádöbben, hogy erre semmi oka.

MTI Fotó: Kallos Bea

MTI Fotó: Kallos Bea

„Gézához nagyon közel van ez a szerep, és mivel teljesen amatőr színészről van szó, akinek egész életében ezt az egy szerepet kell eljátszania, csak azt a biztonságos környezetet kellett megteremteni számára, amiben eligazodik és képes saját maga lenni. Más eszközökkel kell dolgozni egy profival és máshogy egy amatőrrel, más körülményeket kell teremteni, másra lehet építeni. Egy profi színésznek meg kell teremtenie, létre kell hoznia valamit, amit Morcsányi Géza készen hozott” – vallotta a rendező.

A pár másik tagját alakító Borbély Alexandráról Enyedi Ildikó megjegyezte: régóta figyeli a színésznő karrierjét, sok szerepben látta és biztos volt benne, hogy sok tartaléka van még. „Mindig öröm lehetőséget adni valakinek arra, hogy megmutathassa mire képes” – tette hozzá.

A Testről és lélekről többször indult el a megvalósítás felé vezető úton, azonban valami mindig útját állta, legutoljára például a Magyar Mozgókép Közalapítvány évekkel ezelőtti felszámolása. A filmalap 420 millió forintos támogatásának köszönhetően a 45 napra tervezett forgatás lassan a végéhez ér, és már csak a téli jelenetek rögzítése marad hátra. „Nagyon nagy öröm, hogy úgy tudjuk megcsinálni ezt a filmet, ahogy szerettük volna: nagyon jó stábbal, nagyon jó környezetben, így a forgatás második napján már el is felejtettem azokat az éveket, amíg azzal kínlódtunk, hogy a filmet elkészíthessük” – részletezte Enyedi Ildikó.

Mécs Mónika, a film egyik producere elmondta, hogy a 420 milliós támogatás a forgatókönyv fejlesztését, a gyártási előkészítést és a film gyártását is magában foglalja. Mint azt kifejtette, a film jelentős részét a volt Szabolcs utcai kórház területén vették fel, hiszen ott több olyan épület állt rendelkezésükre, ahol be tudták rendezni a különféle helyszíneket az orvosi rendelőn át egészen a menzáig.

Felidézte, hogy a forgatókönyv mindenkit mélyen megérintett, így csak nagyon keveset kellett rajta fejleszteni, összességében már eredeti formájában is igazi remekmű volt. „Ildikó csodálatosan ír, ez a forgatókönyv irodalmilag is egy komoly alkotás” – tette hozzá.

Mint mondta, egy filmben számára az a legérdekesebb, ha bizonyos típusú emberek merőben másképp működnek, másképp cselekednek, mint ahogy azt elvárják, ebből alakul ki később a cselekmény.

Arról, hogy a producerek mit szóltak ahhoz, hogy egy teljesen amatőr alakítja majd a főszerepet, elmondta: Enyedi Ildikó Morcsányi Gézában látta azt a karizmát, amelyről úgy gondolta, ki tudja hozni belőle a legtöbbet. „Azt látom, hogy igaza lett, örülök, hogy megbíztunk benne” – fűzte hozzá.

Muhi András, a film másik producere már 2006-ban olvasta a forgatókönyvet, amely alapjaiban semmit nem változott az elmúlt kilenc év alatt. Korábban szó volt arról is, hogy nemzetközi koprodukcióban készül el a film, de az legalább további egy évvel és számos kompromisszummal nehezítette volna az alkotás megszületését.

„Túl régóta vártunk erre a filmre és minden egyes nemzetközi koprodukció tovább nyújtotta volna ez időt. Egyszerűen nem engedhettük meg magunknak, hogy várjunk” – idézte fel.

A Testről és lélekről operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők), további szereplői Nagy Ervin és Nyakó Júlia, Muhi András és Mécs Mónika mellett producere még Mesterházy Ernő. A film az Inforg-M&M Film gyártásában készül.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments