Hírek

Bale, Carell, Gosling és Pitt a bankok ellen

nagy dobas Újabb előzetest kapott a valós történetet feldolgozó A nagy dobás (The Big Short) című amerikai vígjáték-dráma, mely igazi sztárparádéval kecsegtet: Christian Bale, Steve Carell, Ryan Gosling és Brad Pitt, csak hogy a négy főszereplőt említsük!

A történet a 2007 és 2010 közötti gazdasági válság idején játszódik Amerikában, amikor négy különböző területen dolgozó férfi elhatározza, hogy felveszi a harcot a bankokkal. Az alkotás egyébként Michael Lewis azonos című 2010-es regényények adaptációja, mely megtörtént esetet dolgoz fel és megjelenését követően 28 héten keresztül szerepelt a New York Times best-seller listáján. A válság és annak kezelése, a kiskapuk megtalálása és a piacokon keletkező lehetőségek kihasználása mellett a könyv (és remélhetőleg a film is) nagy hangsúlyt fektet magukra a szereplőkre és azok természetére, tulajdonságaira.

Mivel a film forgatókönyvén maga Lewis is dolgozott a rendező, Adam McKay (Tesótusa, Taplógáz, Pancserpolice) és Charles Randolph oldalán, így valószínűleg egy igényes és hű feldolgozását láthatjuk majd a történetnek. Más kérdés, hogy McKay korábbi munkái alapján elsőre nehezebben fér össze rendezői munkásságával egy ilyen hangvételű darab, de az előzetest elnézve a történet minden komolysága ellenére jócskán lesz min derülni a film közben.

A már említett különös vígjáték-dráma főszereplői mellett (Bale, Carell, Gosling és Pitt) láthatjuk még Finn Wittrockot, Marisa Tomeit, Selena Gomezt, Melissa Leot és Hamish Linklatert. A színészi játékra tehát egy szavunk sem lehet, noha ez sajnos kevésbé igaz a fura fejszőrzetekre.

A nagy dobás februárban érkezik a hazai mozikba.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com