Hírek

Bizarr és sejtelmes előzetest kapott a Liliom ösvény

liliomosveny plakat Végre előzetest (és plakátot) kapott Fliegauf Bence Liliom ösvény című különös alkotása. A film az idei Berlinale programjában debütált, azóta pedig számos díjat nyert. Hamarosan pedig a hazai közönség láthatja is, hogy miért.

Fliegauf Bence olyan alkotásokat követően került ismét a magyar filmes világ középpontjába, mint a Rengeteg, a Dealer, a Tejút, a Womb és a sokszorosan díjazott Csak a szél. Mostani alkotása – nem kis megtiszteletésként – Berlinben debütált, a magyarok pedig először a Titanicon láthatták. A filmet a Duna holtágán és a budai hegyekben forgatták, így a természet adta szépségek tovább erősítik a különös atmoszférával bíró alkotást, melyben egy anya-fia kapcsolatot láthatunk.

A film rövid szinopszisa így hangzik: „Rebeka egy ideje egyedül él. Azokon a napokon, mikor kisfiával, Danival találkoznak, együtt fedezik fel a titkokkal teli hétköznapokat. Az elvált anya nagy ívű meséje köti össze az együtt töltött időt, melynek állandó szereplői mindkettőjüknek fontossá válnak. Közösen szállnak szembe Rebeka újra testet öltött gyerekkori démonaival, hogy leszámoljanak velük egyszer és mindenkorra.”

Az előzetes nagyon megkapó a maga különleges hangulatával és látványvilágával. A főszerepet játszó Sótonyi Bálint nagyon aranyos és tehetségesnek is tűnik az alábbi képsorokból, Stefanovics Angéla pedig láthatóan hozni fogja a tőle megszokott színvonalat.

A Fraktál Film gyártásában készült alkotás producere Mesterházy Ernő és Mécs Mónika, míg operatőre az a Lovasi Zoltán, akivel a rendező 2003 óta dolgozik közösen.

A Liliom ösvény május 19-től látható a hazai mozikban.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com