Hírek

Brian Cox: Egyből tudtam, hogy elvállalom a Jutalomjáték főszerepét

jutalomjátékA forgatókönyv elolvasását követően egyből tudtam, hogy elvállalom a Jutalomjáték főszerepét” – mondta Brian Cox BAFTA- és Emmy-díjas brit színész, Edelényi János új filmjének főszereplője.

Edelényi János csütörtökön a magyar mozikba került filmje, amelynek világpremierjét az idei Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, egy színésznőnek készülő fiatal lány és az egykor ünnepelt színész, Sir Michael Gifford találkozásának történetét meséli el. Dorottya álma, hogy felvegyék a Királyi Színiakadémiára, ezért elvállalja a rendkívül mogorva, beteg, öreg színész ápolását, és titokban abban bízik, hogy a színészet fortélyait és a szép angol kiejtést is elsajátíthatja betegápolás közben. Az élet azonban váratlan fordulatokat tartogat mindkettőjük számára.

„Meglepően könnyű volt azonosulnom a szereppel, hiszen magam is egy részben mogorva és megkeseredett ember vagyok, de azért nem teljesen. Mindenesetre meg tudom érteni, hogy az idős kor miért jár türelmetlenséggel. Például nemrég a lányommal ültem kocsiban, ő vezetett, elénk vágott egy másik autó, és én, az öregember, egyszer csak magamból kikelve üvöltözni kezdtem” – mondta el Brian Cox az MTI-nek. Hozzáfűzte: rá kellett jönnie, hogy a korral csökken az ember toleranciaküszöbe.

„Michaellel ugyanez a helyzet, mogorvasága az öregségből és a betegsége miatti dühből is fakad. Azt gyanítom persze, hogy mindig is összeférhetetlen természetű és barátságtalan volt, ez része a személyiségének. De egyben mestere is a hivatásának, ez a kulcsa a szerepnek” – fogalmazott. Mint elmondta, miután átolvasta a film Edelényi János által elküldött forgatókönyvét, egyből tudta, hogy vállalni fogja Michael Gifford szerepét.

„A forgatókönyv olyan volt, mint egy töredék, mint egy befejezetlen műalkotás. Részben azért, mert szegény Gilbert Adair elhunyt, mielőtt végezhettek volna a forgatókönyvvel. Nagy öröm volt közösen életet lehelni ebbe a töredékes alkotásba. Olyan volt, mintha egy félig elkészült arcú szobrot kellett volna befejezni” – mesélte a 70 éves Brian Cox, aki szerint partnere, a filmben mindössze második alkalommal szereplő osztrák-magyar Coco König bámulatos munkát végzett a Jutalomjátékban, gyönyörűen formázta meg Dorottya minden higgadtságát és érvényesülési vágyát. Az alig 20 éves színésznő látható lesz a Michael Fassbender főszereplésével készülő Assassin’s Creed című még idén debütáló szuperprodukcióban is.

A skót származású színész szerint Michael és Dorottya kapcsolata leginkább mester-tanítvány viszonnyal írható le. „A húszas éveim eleje óta tanítok, közel 50 éve, közben sok fiatal színésznőt is oktattam. Emlékszem, milyen volt fiatalnak lenni, a sebezhetőségre. Nagyon körültekintőnek kell lenni velük, főleg a színésznőkkel. De hiszek benne, hogy ez lehetséges” – hangsúlyozta.

jutalomjatek

Edelényi János – aki legutóbb 2009-ben rendezett nagyjátékfilmet, a Príma Primaverát – új alkotásában egy jelenet erejéig megjelenik az önmagát alakító Roger Moore is. „Sajnos most nem találkoztam vele, de néhány évvel ezelőtt igen, ugyanazon a napon ütötték lovaggá, amikor én megkaptam a birodalmi érdemrend parancsnoki fokozatát. Egy borzasztóan elbűvölő ember” – jegyezte meg Brian Cox, aki kitért arra is, hogy az idei volt pályafutásának legelfoglaltabb éve. Nemrég fejezett be egy az oroszországi skót közösségről szóló dokumentumfilmet, emellett hamarosan látható lesz Winston Churchill szerepében a brit politikusról szóló játékfilmben, és szintén játszik a The Etruscan Smile című drámában, amely José Luis Sampedro regényén alapul.

Brian Cox elárulta azt is: amikor a Liszt Ferenc repülőtérről a városba hajtott, látva az ’56-os forradalom áldozatait ábrázoló plakátokat, felidéződött benne, hogy 10 évesen mekkora dühöt keltettek benne a magyarországi szovjet intervencióról érkező hírek. „Ez volt az első világpolitikai esemény, amelyet tudatosan éltem meg” – mondta el.

Brian Cox 1946-ban született, filmes karrierjét a ’70-es években tévéfilmekben kezdte. Az áttörést Az embervadászban Hannibal Lecter megformálása hozta meg számára, ezt követően több tucat filmben és tévésorozatban szerepelt, köztük olyan nagy költségvetésű produkciókban, mint a Mocskos zsaruk, A kör, az X-Men 2., majd a Trója és a Bourne-rejtély. Munkásságát BAFTA- és Emmy-díjjal ismerték el, 2003-ban pedig a Brit Birodalom Érdemrendje parancsnoki fokozatával tüntették ki. A Jutalomjátékban nyújtott alakításáért a BAFTA, a Brit Film- és Televíziós Akadémia skóciai szervezete a legjobb filmszínész díjára jelölte.

A Jutalomjáték forgatókönyvét Gilbert Adair mellett Edelényi János és Tom Kinninmont jegyzi, operatőre Máthé Tibor, zenéjét Pacsay Attila szerezte. Hangmérnöke Zányi Tamás, producerei Berger József, Steve Bowden és Charlotte Wontner, a koproducer Romwalter Judit. A film szereplői között van a Négy esküvő és egy temetésből is ismert Anna Chancellor, Brian Cox lányát pedig A zongoristából is ismert Emilia Fox játssza.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com