Hírek

BUSHO 2016: „Zajos” magyar siker

Az élete meccsére készülődő fiatal kickboxoló lány története, vagyis a Kovács István rendezte magyar Betonzaj nyerte a 12. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját, az Arany BuSho-t. Az Ezüst BuSho, kis meglepetésre – hisz még sosem szerepelt két magyar film a legjobbak között – szintén egy magyar alkotásnak jutott, mégpedig a Szabó úr című Ferenczik Áron alkotásnak, mely egy érzékek nélkül élő férfi különös életét mutatja be. A Bronz Busho díjat pedig egy bolgár-német koprodukció, a Getting Fat in a Healthy Way kapta, melyben egy tragikus baleset megzavarja a Föld gravitációs mezejét, Kevork Aslanyan rendezésében.

A szeptember 3-án a Puskin moziban tartott díjátadó bevezetőjében elmondták, hogy idén a beérkezett 1189 alkotás közül 74 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg a nézők a múlt héten a Puskin moziban a nemzetközi zsűrivel közösen, majd az esti ismétlő vetítéseken a Corvin Clubban és a további vidéki és határon túli helyszínek valamelyikén. Ezek közül a filmek közül választották ki a győzteseket, akik a Solide Art által készített szobrocskákat vihették haza. Az idei Nemzetközi zsűri tagja volt Nadya Bakuradze, orosz kísérleti filmes, video-művész, Christian Inaraja Genís, katalán grafikusművész, illusztrátor, a magyar zsűritag ezúttal Koncz Teréz, kreatív producer és rendező volt és természetesen állandó zsűritagunk, Wolfgang Leis, marketing szakember.

Először a négy felsőoktatási intézmény (SZFE, MOME, ELTE, Metropolitan) által delegált Diákzsűrit szólították színpadra, akik megköszönték a lehetőséget a részvételre, majd rövid indoklásokkal osztották meg a közönséggel döntésüket. A legjobb fikciós filmnek egy olasz alkotást, a Belissimát látták, a nagy visszatérő osztrák kísérleti film, a Metube 2. epizódja lett a legjobb kísérleti film, és a legjobb animációnak Kopasz Milán Beyond című filmjét választották.

Következhettek a Nemzetközi zsűri kategória díjai, először azok, akik sajnos nem tudtak személyesen jelen lenni a fesztiválon. Elsőként az idén roppant erős mezőnyt felvonultató animátorok izgulhattak, végül a legjobb animáció díját Satie’s “Parade” című Koji Yamamura alkotás kapta Japánból. Idén a legjobb ötlet/forgatókönyv díját szintén egy animációs film, a rengeteg fesztivál díjat besöpört, és Oscar-díj jelölt orosz We Can’t Live Without Cosmos kapta, mely Konstantin Bronzit munkája. A legjobb vígjáték díja volt a legegyszerűbb döntés a zsűri szerint, melyet a francia-belga koprodukcióban készült The black bear című filmnek kell eljuttatni. A legjobb operatőri díjat az Edmond című Holland film kapta, mely Nina Gantz rendezése. A legjobb színészi alakítás díját egy másik Oscar-jelölt versenyfilm, azaz az osztrák Patrick Vollrath Alles wird gut című filmjében nyújtott felejthetetlen alakításáért Julia Pointner gyermekszínész kapta. A soproni BuSho helyszín különdíja, 2 fő részére egy 3 napos soproni kirándulás, filmjének bemutatójával és közönségtalálkozóval egybekötve, melyet ezúttal Oláh Katának ítéltek az En Passant című filmjéért. A különdíjak felsorolását a közönségdíjas Indián című film, Simonyi Balázs rendezése zárta.

betonzaj

Kovács István: Betonzaj

Idén második alkalommal osztották ki a BuShón a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2 x 500 ezer forintos díját, melyet a legjobb magyar animációs és fikciós filmnek ajánlottak fel, és amelyeket Kollarik Tamás Médiatanács-tag, valamint Varsányi Ferenc, a Médiatanács animációs bíráló bizottságának elnöke adott át a díjazottaknak. A legjobb Magyar animációs film 2016-ban a Cosmic Jacuzzi, Takács Anikó filmje lett, a legjobb Magyar kisjátékfilm pedig a 12. BuSho fesztiválon, a Betonzaj, Kovács István munkája. Szintén második alkalommal szerepelt a díjak között a Sziget Kft. felajánlása, hetijegy egy 3 fős ministáb részére forgatási engedéllyel a 2017-es fesztiválra. Ezt a díjat a Képzavar című film kapta Fazekas Gyöngyi rendezésében. A zsűri külön dicsérő oklevelét és egy erre átalakított szobrot nyert Visky Ábel, és a Romanian Sunrise. A legjobb kísérleti film díját az immáron 3. osztrák díjazottként az Ex Terrat kapta, mely Reinhold Bidner munkája, és aki egész héten jelen volt a fesztiválon, sőt, mint később elmondta, épp most érkezett egy 2 hónapos ösztöndíjas tanulmányútra, Budapestre!

Mielőtt kihirdették a fődíjak nyerteseit, a színpadra szólították Christian Inaraja Genís urat, hogy foglalja össze a zsűri véleményét, tapasztalatát a fesztiválról. Miután megköszönte a szervezőknek az egész heti közös munkát, röviden annyit fűzött hozzá: elképzelhető, hogy másképpen is dönthettek volna, de ez az ő döntésük, és ezért közösen büszkén vállalják azt. Következhettek tehát a fődíjak, melyeket a zsűri rövid értékeléssel együtt adott át.

“A film egy egyszerű szerelmi történet, mely szürreális körülmények és mágikus odaadás révén bontakozik ki.” A Bronz BuSho 2016 díj nyertese:

Getting Fat In A Healthy Way, Kevork Aslanyan, (Bulgária-Németország).

“A verseny legelgondolkodtatóbb filmje”, ezzel az Ezüst BuSho díj nyertese 2016-ban

Szabó Úr, Ferenczik Áron munkája (Magyarország)

A nemzetközi zsűri végül így indokolta győztes filmet: “A legerőteljesebb film, amely a verseny legerősebb karakterét mutatja be, melynek történetvezetése és az alkotók együttműködése kiemelkedő.”

A 12. BUSHO fődiját a Betonzaj, Kovács István alkotása kapta.

Végül megköszönték a támogatóknak, hogy 12. alkalommal is létrejöhetett a rendezvény: Central European Initiative – Közép-Európa Kezdeményezés, a Magyar Nemzeti Filmalap, a Magyar Művészeti Akadémia, a Balassi Intézet, a Pensum, a Biogroup Magyarország Kft., az Osztrák Kulturális Fórum, az Izraeli Nagykövetség, az Olasz Kultúrintézet és a Staropramen. Együttműködő partnerként a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ. Díjfelajánlóként támogatták a Solide Art Stúdió díjait az NMHH Médiatanács, a Sziget Kft., a Soproni Búgócsiga, médiatámogatók pedig a Filmvilág, a Filmtekercs, a Fotovideo és a Klub rádió!

Az esemény zárásaként a szomszédos Fészek Kulturális Központban Zsuzsi mosolyog koncert zárta az idei fesztivált. Találkozzunk 2017-ben is, a 13. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon!

12. BUSHO 2016 DÍJAI:

Diákzsűri díjak / Student Jury Prizes:

Legjobb fikciós film / Best Fiction: Belissima – Alessandro Capitani (Olaszország)

Legjobb kísérleti film/Best Experimental: METUBE2-August Sings Carmina Burana-Daniel Moshel (Ausztria)

Legjobb Animációs film / Best Animation: Beyond – Milán Kopasz (Magyarország)

Busho 2016 LEGJOBB ANIMÁCIÓ DÍJA

Satie’s “Parade” – Koji Yamamura (Japán)

BuSho 2016 LEGJOBB ÖTLET/FORGATÓKÖNYV DÍJA:

We Can’t Live Without Cosmos – Konstantin Bronzit (Oroszország)

BuSho 2016 LEGJOBB VÍGJÁTÉK DÍJA:

L’ours noir Xavier Seron & Méryl Fortunat Rossi (Franciaország-Belgium)

BuSho 2016 LEGJOBB OPERATŐR DÍJA :

Edmond – Nina Gantz (Hollandia)

BuSho 2016 A LEGJOBB SZÍNÉSZ DÍJA:

Julia Pointner in Alles wird gut – Patrick Vollrath (Ausztria)

BuSho 2016 Sziget Különdíj:

Képzavar, Gyöngyi Fazekas (Románia)

BuSho 2016 KÖZÖNSÉGDÍJ:

Indián, Simonyi Balázs (Magyarország)

A soproni BuSho helyszín különdíja:

En Passant, Oláh Kata (Magyarország)

A zsűri külön dicsérő oklevele:

Romanian Sunrise – Visky Ábel (Magyarország)

BuSho 2016 LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA

Ex Terrat, Reinhold Bidner (Ausztria)

Az NMHH Médiatanács különdíja a legjobb Magyar animációs filmnek 2016-ban:

Cosmic Jacuzzi, Takács Anikó

Az NMHH Médiatanács különdíja legjobb Magyar kisjátékfilmért a 12. BuSho fesztiválon:

Betonzaj The Sound of Concrete, Kovács István

BRONZ BUSHO 2016-DÍJ:

Getting Fat In A Healthy Way, Kevork Aslanyan (Bulgária)

EZÜST BUSHO-DÍJ 2016:

Szabó Úr Mr. Miller, Áron Ferenczik (Magyarország)

12. BUSHO fődíj, az ARANY BUSHO DÍJ:

Betonzaj The Sound of Concrete, István Kovács (Magyarország)

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com