Hírek

Cannes 2016: Almodóvar szerint a média felnagyította a panamai offshore-botrányban való érintettségét

600full-pedro-almodovarPedro Almodóvar szerint a spanyol sajtó felnagyította a panamai offshore-botrányban való érintettségét, és ha az ügyből film készülne, akkor ő és testvére neve nem szerepelne még a stáblistán sem.

“A nevem és a testvéremé a legkevésbé fontos nevek, amelyek megjelennek a panamai dokumentumokban. Ha a panamai dokumentumokból film készülne, akkor még a stáblistán sem szerepelnénk, nem is lennénk benne a filmben” – mondta a spanyol rendező kedden a 69. cannes-i filmfesztiválon a Julieta című filmjének bemutatója előtti sajtótájékoztatón. “A spanyol sajtó úgy bánt velünk, mintha mi lettünk volna a panamai dokumentumok főszereplői” – tette hozzá. Az Oscar-díjas filmrendező áprilisban Spanyolországban, ahol már bemutatták az alkotást, lemondta a promócióban való részvételét, miután az ő és testvére neve is felbukkant a panamai offshore-cégek tulajdonosai között, akiknek listája a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából szivárgott ki.

A filmrendező és producer testvére, Agustín neve a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Glen Valley Corporation nevű, 1991 és 1994 között létező céggel kapcsolatban került nyilvánosságra, de a dokumentumokból az nem derült ki, hogy rendelkezett-e tőkével a bejegyzett cég.

Agustín Almodóvar is jelen volt a sajtótájékoztatón a Julieta producereként, de nem szólalt meg a kérdésben. A filmrendező a Le Monde című napilapnak adott interjúban elmondta, hogy ő nem tudott az egész ügyről semmit, mert soha nem foglalkozott még a filmjei pénzügyi kérdéseivel sem. Az 1980-as évek óta közös produkciós cége van a testvérével, az El Deseo, amelyben Agustín képviseli mindkettejüket. Pedro Almodóvar szerint testvére “hibát követhetett el, amikor egy pénzügyi tanácsadó által hagyta magát meggyőzni”.

Augustin Almodóvar egyébként az offshore-botrány kirobbanásakor kiadott közleményében minden felelősséget magára vállalt. Azt írta, akkoriban még tapasztalatlan volt a családi vállalkozásban és tanácsadók javasolták, hogy a külföldi terjeszkedéshez jó megoldás lehet a panamai cég. Ugyanakkor arról is biztosította a közvéleményt, hogy mindketten teljesítik minden adókötelezettségüket Spanyolországban.

 

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com