darvastorocsik_marival_a_szerelembenKét Magyarországon felújított filmet tűz műsorra a cannes-i fesztivál: Makk Károly Szerelem című filmje mellett a cseh Jindrich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című alkotását is bemutatják.

A Magyar Nemzeti Filmalap szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Makk Károly rendező személyes részvételével vasárnap lesz látható először a Szerelem című magyar film felújított és digitalizált változata Cannes-ban. Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült Szerelem című világhírű alkotást a filmalap kezdeményezésére mutatják.

Hirdetés

A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották a cannes-i filmfesztiválon, ahol többek között elnyerte a zsűri díját, majd nagy sikerként bejárta a nagyvilágot.

A nemrég 90. születésnapját ünneplő Makk Károlynak összesen hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955 és 1987 között. Törőcsik Mari Cannes-ban is díjazott világhírű magyar színésznő tavaly volt 80 éves.

A filmalap filmlabor igazgatósága 2015-ben kezdett el dolgozni a cseh filmarchívum felkérésére (National Film Archive) több film felújításán, ennek egyik eredménye Jindrich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című filmjének felújítása is, amelyet szintén meghívtak a Cannes Classics program szervezői.

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments