Hírek

César-díj 2017: Roman Polanski lemondta a felkérést

Roman Polanski lemondott kedden a 42. César-díjátadó ceremóniájának elnökségéről a személye körül kirobban vita miatt, amelyet a francia-lengyel filmrendező ugyanakkor indokolatlannak tart.

A 83 éves Polanskit negyven éve körözik az Egyesült Államokban kiskorú elleni nemi erőszak miatt. A rendező 1978-ban elismerte, hogy kiskorúval folytatott „törvénytelen szexuális kapcsolatot”, de tagadta a nemi erőszakot, és elmenekült az ítélethirdetés elől, mert úgy értesült, hogy nem tartják be a vádalkut, amit kötött. Az Oscar-díjas filmes azóta Franciaországban él és dolgozik.

Polanski felkérése miatt két francia feminista szervezet tiltakozást kívánt szervezni a 42. César-díjátadó idejére február 24-én. Petíciójukat, amelyben azt követelik, hogy ne Polanski vezesse a gálaműsort, keddig majdnem 60 ezren írták alá. Laurence Rossignol francia nőjogi miniszter pedig „megdöbbentő” döntésnek nevezte, hogy Roman Polanski filmrendezőt nevezte ki a francia filmakadémia a César-díjátadó ceremóniájának elnökévé.

Ez a vita „mélyen elszomorította Polanskit, és érintette a családját is.”

„Ezért a rendező úgy döntött, hogy nem tesz eleget a felkérésnek” – olvasható Polanski ügyvédjének közleményben.

A francia filmakadémia a felkéréskor hangsúlyozta, hogy Polanskit filmrendezői munkásságáért választották ki erre a szerepre, de a döntés hátterében a filmrendező melletti kiállás is szerepet kaphatott, miután az amerikai igazságszolgáltatás negyven éve próbálja bíróság elé állítani. A lengyel legfelsőbb bíróság decemberben megerősítette azt a korábbi ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adja ki Polanskit az Egyesült Államoknak.

A lengyel származású filmrendező 21 filmje közül kettő, az 1979-ben forgatott Tess és a 2002-es A zongorista érdemelte ki a legjobb filmnek járó César-díjat, de rendezőként négyszer, forgatókönyvíróként pedig kétszer is átvehette Polanski az Oscar-díj francia megfelelőjének számító elismerést.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com