Charlize-Theron-a-la-Berlinale-pour-le-Cinema-for-Peace-gala_portrait_w858Bár a cannes-i filmfesztiválon még együtt mutatkoztak a vörös szőnyegen, a Variety.com hollywoodi portál értesülése szerint Charlize Theron és Sean Penn a közelmúltban felbontotta az eljegyzését.

A szakításra azt követően került sor, hogy Theron Mad Max – A harag útja című filmjének promóciója miatt Franciaországban járt. A színésznő tavaly arról beszélt a Vogue magazinnak, hogy 18 éve ismerik egymást Penn-nel, de korábban csak jó barátok voltak, lassan és óvatosan léptek tovább, mert nem akarták elrontani kapcsolatukat. Az eljegyzésükre tavaly decemberben Párizsban került sor. Penn, aki már kétszer nősült, az esetleges harmadik házasságról kijelentette, valójában az lenne az “egyetlen”, mivel most tényleg mindent tud párjáról, nem úgy, mint az előző két esetben. Theron az esküvőkről a Vogue-nak adott nyilatkozatában azt mondta, ő úgy látja, a szerelem ünneplése helyett arról szól, hogy a pár az egész estét külön tölti, és arról gondoskodik, hogy a többiek jól érezzék magukat. “Egy csomó munkának tűnik. És ahogy az ember öregszik, inkább arra koncentrál, ami tényleg számít” – fogalmazott.

 

Hirdetés

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments