trainspottingDanny Boyle jövő nyáron szeretné megkezdeni kultikussá vált filmje, a Trainspotting folytatásának forgatását, reményei szerint a produkció még 2016-ban a mozikba kerül.

A rendező a Steve Jobsról szóló új filmjének londoni népszerűsítésekor erősítette meg a The Hollywood Reporter című mozis lapnak, hogy az 1996-ban készült drogos feketekomédia folytatásának munkálatai a tervek szerint jövő májusban-júniusban kezdődnek.

Boyle szerint a mozi mind a négy sztárja, Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Carlyle és Ewen Bremner is szerepel az új filmben. Ugyanakkor hozzátette, hogy Miller és Carlyle televíziós elfoglaltságai miatt – Miller a CBS Sherlock és Watson, Carlyle az ABC Egyszer volt című szériájához szerződött le – könnyen lehet, hogy a forgatás ugyanolyan feszes tempójú lesz, mint a mindössze hét hét alatt felvett első részé. A tervek szerint az elkészült film még 2016-ban a mozikba kerül.

Hirdetés

A jövőre 20. születésnapját ünneplő Trainspotting mindössze kétmillió dollárból készült, és bár a folytatás jóval nagyobb büdzséből – valamivel kevesebb mint 20 millió dollárból – fog gazdálkodni, Boyle szerint még így elég kis összegről van szó ahhoz, hogy távol tartsák az avatatlan kezeket a produkciótól és olyan filmet csináljanak, amilyet akarnak.

A rendező azt is elmondta, hogy „üzleti megbeszélésre” készül a brit Channel 4 szárnyai alá tartozó Film4 produkciós céggel, amely az első rész munkálataiban is részt vett, és reményei szerint a folytatásba is beszáll.

Az Irvine Welsh 1993-ban megjelent azonos című regénye nyomán forgatott Trainspottingot nagyon szerették a kritikusok, és azóta minden idők legfontosabb brit filmjei között tartják számon. A rajongók kultfilmként tekintenek rá.

A Trainspotting 2. forgatókönyvét az első filmet is jegyző John Hodge írja, ám a folytatás csupán részleteket fog kölcsönözni Welsh 2002-ben megjelent Porno című művéből, amely tíz évvel az eredeti történet után játszódik.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments