Schmidt Mária; Vajna, Andrew G.Együttműködési megállapodást írt alá Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa és Andrew G. Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.

Ennek értelmében támogatják a forradalommal és szabadságharccal foglalkozó filmforgatókönyvek megszületését, november elején pedig kétnapos fesztivált rendeznek a hat évtizeddel ezelőtt történtekről szóló alkotásokból.

Schmidt Mária azt mondta, a 20. század fontos, a 21. század megkerülhetetlen médiuma a film, az együttműködés célja pedig az, hogy „megteremtse azokat a mítoszokat, amelyekre olyan nagy szükségünk van”.

Hirdetés

Közölte: a forradalom és szabadságharc hősei mellett az 1956-ot megelőző diktatúrát és az azt követő megtorlásokat is be kívánják mutatni. A cél az, hogy közel vigyék a szabadságukat, életüket áldozó hősöket a ma emberéhez, hogy „minden fiatal és minden magyar állampolgár büszkeséggel nézze ezeket a filmeket” – tette hozzá.

Az emlékév kormánybiztosa megjegyezte, noha sok olyan alkotás készült, amely 1956-tal foglalkozik, „még mindig van lehetőség, még mindig vannak feldolgozatlan történetek”. Andy G. Vajna azt emelte ki: számos érdekes film készült már a magyar történelem e fontos pontjáról, de ha egy újabb minőségi alkotás születik, már megérte az együttműködés.

„Nekem ’56 a szívem csücske valamilyen formában” – jegyezte meg a sajtótájékoztatón Andrew G. Vajna, hozzátéve, az akkori eseményekkel foglalkozó, általa producerként jegyzett Szabadság, szerelem című filmmel az volt a célja, hogy megszólítsa a fiatalokat, hogy emlékezzenek.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments