Hírek

Elkezdődött az Inkubátor Program támogatta első játékfilm forgatása

hetedikalabardosMegkezdődött a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programja által támogatott első film, A Hetedik alabárdos forgatása.

A Magyar Nemzeti Filmalap csütörtöki közlése szerint a szervezet Inkubátor Programja által támogatott játékfilmtervek közül elsőként Vékes Csaba és Dudás Balázs vígjátékának a forgatása kezdődött meg, szerdán Debrecenben. A film gyártását a filmszakmai szervezet 62 millió forinttal támogatja. A film egy fiatal történetét dolgozza fel, aki egy furcsa véletlennek köszönhetően egyik pillanatról a másikra vezető rendezői pozícióban találja magát, azonban mint mindenki, aki túl hirtelen kerül a csúcsra, sok olyan kérdéssel találja szemben magát, amelyre nem tud elég gyorsan és jól válaszolni. A legtöbb bonyodalmat ez a helyzet okozza – foglalta össze a rendező.

A Hetedik alabárdos című vígjáték operatőre az ugyancsak elsőfilmes Bálint Dániel, producere Herendi Gábor, Fancsikai Eszter és Fancsikai Péter. A főszerepet a Krétakör és a Proton Színház előadásaiból, illetve a Fekete kefe című filmből is ismert Bánki Gergely játssza, a további szerepekben pedig Sárközi-Nagy Ilona, Bezerédi Zoltán, Ónodi Gábor, Nagy Ervin, Mohai Tamás, Murányi Tünde és Ujlaki Dénes lesz látható. A vígjáték a tervek szerint jövő év tavaszán kerül a magyarországi mozikba.

A Filmalap 2015-ben indította Inkubátor Programját, amelynek célja, hogy lehetőséget biztosítson pályakezdő filmrendezők számára első egészestés alkotásuk elkészítéséhez. A tavalyi pályázatra 67 filmterv érkezett, amelyek közül öt nyert támogatást. A program idei kiírására szeptember 12-ig lehet jelentkezni. A Filmalap forgatókönyv-fejlesztésre két millió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújt támogatást, a fiatal alkotók emellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com