Hírek

Érettebb témákat és szereplőket felvonultató filmek szerepelnek a Sundance Filmfesztiválon

SundanceÉrettebb témákat és szereplőket felvonultató, az idősebb közönséget is megcélzó filmek jellemzik a januárban megrendezendő 30. Sundance Filmfesztivál programját – mondták el a szervezők.

„A tipikus Sundance-filmes sokszor fiatalos perspektívával közelít egy témához, olyan történetet mesél el, amely a fiatalokhoz szól. Idén azonban számos olyan filmet láthatunk majd, amely idősebbekről mesél” – idézte a The Hollywood Reporter Trevor Groth-t, a független filmfesztivál programigazgatóját, aki megjegyezte, hogy miközben a fősodorbeli filmek is egyre inkább az idősebb korosztály felé fordulnak, a független filmesek sem maradnak el a trendtől.

A fesztivál másik jellegzetessége a zsánerfilmek dömpingje lesz. „Több zsánerfilm szerepel a programban, de sokszor különös ízt kapnak ezek a zsánerek. Láthatunk majd horrort, thrillert és westerneket. Csak a Next szekcióba 9-10 vígjáték került be. Úgy vélem, a filmesek tudatosabban érik el közönségüket” – fogalmazott Groth.

A 2014. január 16. és 26. között az utahi Park Cityben, Salt Lake Cityben, Ogdenben és Sundance-ben zajló Sundance Filmfesztivál versenyprogramja szokás szerint bővelkedik majd a sztárokban: Kristen Stewart a guantanamói börtön egyik őrét alakítja a Camp X-Ray című filmben, Anne Hathaway kómába esett bátyja életének részletei után nyomoz a Song One című alkotásban, Lena Dunham pedig a Happy Christmas című családi dráma egyik mellékszerepét játssza.

A hagyományosan erős dokumentumfilmes mezőnyben látható Ben Cotner és Ryan White The Case Against 8 című munkája, amely az azonos neműek házasságát tiltó kaliforniai rendelkezés hátterét vizsgálja. Bemutatják Brian Knappenberger The Internet’s Own Boy: The Story of Aaron Swartz című filmjét egy idén öngyilkosságba menekült internet-fenoménről és aktivistáról. Az új médium további filmeket is ihletett: az internetfüggőségről forgatta filmjét Shosh Shlam és Hilla Medalie Web Junkie címmel és a dél-koreai-amerikai Valerie Veatch Love Child címmel.

A jubileumi Sundance-en 37 ország 118 egész estés filmje szerepel. A teljes programban 53 elsőfilmes munkája látható, ezek közül 34 versenyen kívül. A szervezők több mint 12 ezer nevezésből válogatták a műsort, idén 72-vel több film pályázott a fesztiválra, mint tavaly.

Az amerikai játékfilmes és dokumentumfilmes versenymezőnyben egyaránt 16-16 filmet mutatnak be. A nemzetközi játékfilmes és dokumentumfilmes versenyszekcióban pedig 12-12 alkotás szerepel.

„A fesztivál feladata voltaképpen a filmes sokszínűség bátorítása, a tehetségek felfedezése és támogatása” – mondta egy éve Robert Redford, a legnagyobb amerikai független filmes mustra megalapítója. Tavaly Ryan Coogler elsőfilmes amerikai rendező Fruitvale Station című munkája nyerte el a zsűri fődíját és a közönségdíjat, a dokumentumfilm kategóriában a Blood Brothers című alkotás győzött.

http://www.hollywoodreporter.com/news/sundance-film-festival-unveils-2014-662009

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com