magyar filmalap Számottevően növelné a magyar filmek hazai nézettségét a forgalmazási támogatás megújításával a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az új forgalmazási támogatásra a hazai forgalmazók pályázhatnak. Az újítás kulcsfontosságú eleme az, hogy a Filmalap a forgalmazók által a marketingköltésekre fordítandó összegek növelésére pályázati úton jelentős és vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé – közölte a szervezet csütörtökön.

Attól függően, hogy a forgalmazó mennyit fordít egy filmalapos támogatással készült magyar film vagy koprodukció hazai mozibemutatójára, a Filmalap az adott összeg többszörösével is támogathatja egy film kampányát a forgalmazási koncepció és költségterv ismeretében.

Hirdetés

A támogatás feltételeit a filmelőállítók, azaz a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni – áll a közleményben.

A Filmalap tájékoztatása szerint a szerződések aláírására már a tervezett mozibemutató előtt hat hónappal sort kell keríteni, így biztosítandó az átgondolt, hosszú kifutású és célravezető kampányok felépítését és megvalósítását.

Az új forgalmazási támogatás mellett a Filmalap által kínált korábbi támogatási eszközök továbbra is rendelkezésre állnak a producerek számára: a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forintos értékben maximált gyártás során felmerülő marketingköltségek, melyek többek között a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre fordítandók.

Változatlanul elérhetők lesznek a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a TV szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon, továbbá a marketingpályázat, mely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe.

, , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments