Hírek

Film készülhet Bethlen Istvánról, Hajós Alfrédról és Kincsemről is

mnfSzabó István filmrendező Bethlen Istvánról tervez filmet, Török Ferenc pedig az olimpiai bajnok úszóról, Hajós Alfrédról forgatna, és készülne film a Kincsem nevű lóról is – hangzott el a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen csütörtökön.

A rendezvényen elhangzott, hogy mivel elcsúszott a módosított filmtörvény életbe lépése, ezért a filmalapnak csupán négy napja maradt összegyűjteni a közvetett támogatásra szolgáló letéti számlára azokat a pénzeket, amelyek a társasági adókedvezmény fedezetéül szolgálna. Az idén hárommilliárd forint volt a cél, jövőre hétmilliárd forintot szeretnének összegyűjteni.

Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos kiemelte, nehéz helyzetbe kerültek, mivel a cégek ilyenkorra már döntenek a társasági adókedvezményről, és szinte valamennyi támogatás sportra ment el. A kormánybiztos megjegyezte, ezáltal előfordulhat, hogy azok a produkciók, amelyek számítottak a magyar adókedvezményre, végül nem Magyarországot választják.

A kormánybiztos ismertette a 2012-ben elvégzett munkát, amelyek közül kiemelte az egységesített területfoglalási díjakat, illetve azt, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvénybe a statiszták is bekerülhettek. Megjegyezte, változott a magyar nyelvű filmalkotás definíciója is, a jövőben az is magyar produkciónak számít, amelynek forgatása során a rendező és a stáb egymással magyarul beszél. Ennek értelme, hogy így olyan filmek is részesedhetnek a legkedvezőbb támogatásban, amelyeket magyar szakemberek készítenek, de a produkció idegen nyelvű lesz.

A kormánybiztos a jövő legfontosabb feladatának a kalózkodás elleni fellépést nevezte. Kitért arra is, hogy szeretnének segíteni az elsőfilmeseknek, hogy minél előbb forgathassanak, valamint hangsúlyozta, folytatják a filmszakmai mesterkurzusokat is. A következő vendég Alan Parker rendező lesz, várhatóan január közepén.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója kiemelte, 2013-ban a filmalap jelentős támogatást fog nyújtani filmfesztiválok szervezésére, a támogatások mértékéről a program minősége és a magyar filmek aránya fog dönteni.

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány konszolidációja a végéhez ért, ami új korszakot jelent a filmalapnál is. Jelenleg 62 forgatókönyvön dolgoznak, négy film  Szász János A nagy füzet, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér, Bodzsár Márk Isteni műszak és Császi Ádám Viharsarok című alkotása  pedig már leforgott.

A tervek szerint 2013-ban 10 film készül majd, elsőként Nemes Gyula Zero című filmje, amely januártól forog; a Filmalap 180 millió forintot vállalt a támogatásából. Döntött a filmalap az első magyar kisebbségi koprodukcióról is, a Kenau című holland történelmi filmhez 56,6 millió forintot ad a magyar szervezet. A forgatás szinte teljes egészében Magyarországon zajlik majd.

Folytatódik a dokumentumfilmes együttműködés az HBO Magyarországgal is, a következő film Overdose-ról szól majd.

2013 tavaszától forog a Fehér isten című film, amelynek Mundruczó Kornél a rendezője, a produkciót 280 millió forinttal támogatja az alap, a film 320 ezer eurós támogatást kapott az Eurimages-től is  hangzott el a rendezvényen.

Havas Ágnes arról is beszélt, hogy már a forgatókönyv-fejlesztés fázisában van a Delfin című terv, amelyet Török Ferenc rendezne Hajós Alfrédról. Szabó István Bethlen István miniszterelnökről forgatna, jelenleg a forgatókönyvön dolgoznak. Készülhet film Arany János Toldijából, illetve elkezdődött a Kincsemről szóló forgatókönyv fejlesztése is. A pályázatot az író és a producerek adták be, a produkciónak még nincs rendezője  hangsúlyozta Havas Ágnes, aki kiemelte, Pálfi György Rejtő Jenő Szőke ciklonjából készül filmet készíteni, Miklauzic Bence pedig a Parkoló címmel nyújtott be pályázatot.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com