Ernelláék-Farkaséknál-2Sikerült készíteni egy olyan filmet, amely Magyarországon és külföldön egyaránt érvényesen szól apró emberi dolgokról, és talán segíti a nézőket a hétköznapok túlélésében – mondta Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál (a képen) című film rendezője az M1 aktuális csatornán hétfő este.
A filmrendező, akinek alkotása szombaton elnyerte Karlovy Varyban az 51. nemzetközi filmfesztivál fődíját, úgy fogalmazott: „az a fontos ebben a filmben, hogy nem lehúz, hanem inkább felszabadít”. Tele van játékos és vidám jelenetekkel, ugyanakkor „kellően mélyre megy ahhoz”, hogy a nézők „aktívan tovább tudják gondolni a saját életükben”.

A filmrendező kitért arra, hogy a filmet – amely egy lakásszínházi előadás filmes adaptációja – nagyon gyorsan, mindössze három hónap alatt készítették el. Mint mondta, az idő miatt nem is pályáztak a Filmalapnál, nehogy elvesszen a színházi előadás atmoszférája. Egy egész társaság lelkesedését ugyanis nehéz megtartani egy-két éven keresztül.

Hajdu Szabolcs szerint már a színházi előadás is „nagyon intim volt”, de attól, hogy a filmet a saját lakásukban forgatták, még személyesebbé vált a történet. „Tulajdonképpen megnyitottuk egy virtuális közönség előtt az otthonunkat, és a közönség nagyon hálás volt ezért.”

Hirdetés

A film „egy sokfelől összegyűjtögetett esszenciális családot mutat meg”, egy mai családot, és erre a történetre Karlovy Varyban az 1200 férőhelyes moziteremben „ugyanúgy, ugyanolyan ütemben reagáltak” a nézők, mint a lakásszínházban.

Hajdu Szabolcs hozzátette: szombat óta rengeteg forgalmazó és fesztivál megkereste, így reményei szerint a film be fog kerülni a nemzetközi körforgásba.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments