Hírek

Három magyar film indul a Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában

szarajevoTrencsényi Klára Reményvasút című filmje, valamint Szőcs Petra Csoszogj úgy és Tóth Luca Superbia című rövidfilmje is szerepel a 22. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában – közölték a szervezők szerdán Szarajevóban.

A fesztivál honlapján is olvasható összegzés szerint 8 játékfilm, 21 dokumentumfilm és 10 rövidfilm száll versenybe augusztus 12-20. között a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb fesztiváljának a fődíjáért, Szarajevó szívéért. A fesztivált az osztrák Lukas Valent Rinner Die Liebhaberin (A szerető) című filmje nyitja meg.

Az Elia Suleiman palesztin rendezőből, Zeynep Atakan török producerből, Nikola Djuricko szerb színészből, Angeliki Papoulia görög színésznőből és a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kurátorából, Thomas Hailerből álló zsűri dönt arról, hogy ki kapja a legjobb filmnek, valamint a legjobb színésznek és színésznőnek járó elismerést, illetve a zsűri különdíját.

https://vimeo.com/158622183

A dokumentumfilmek kategóriájában húsz alkotással kell megküzdenie Trencsényi Klára filmjének. A Reményvasút a rendező első egészestés dokumentumfilmje. Az 1948-ban épült budai gyermekvasútról szóló produkció egyben a mai gyerekek életét, anyagi és érzelmi problémáit, felnőtté váláshoz vezető útját mutatja be. A film az 58. Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon a Next Masters szekció Arany Galamb díját, valamint a horvát ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál különdíját nyerte el.

A szarajevói fesztiválon több mint kétszáz alkotást mutatnak be az utóbbi egy év filmterméséből, a hangsúly ezúttal is a térség, a volt Jugoszlávia tagországainak filmművészetén lesz. Elma Tataragic, a versenyprogram szelektora a szerdai szarajevói sajtótájékoztatón kiemelte: a rövidfilmek mutatkoznak az idén a legérdekesebbnek, ugyanis a témaválasztás jelentős mértékben eltér az eddigiektől. Mint mondta: már nem a háború és az azt követő időszak a téma, hanem teljesen kortárs kérdéseket járnak körül az alkotások.

Ebben a válogatásban indul Szőcs Petra és Tóth Luca filmje is. A Csoszogj úgy egy trauma feldolgozását mutatja be. A történetben az anyuka felbérel egy színészt, hogy helyettesítse a meghalt apát, és segítsen a gyászoló kislányának továbblépni. Tóth Luca Superbia című animációs kisfilmje pedig a nemek közti feszültségeket és az előítéleteket mutatja be, úgy, hogy egy érdekes és látványos világba kalauzolja el a nézőt, ahol felcserélődtek a sztereotip nemi szerepek.

A szarajevói filmfesztivál keretében rendezendő Talents Sarajevo programon 71 fiatal filmes vesz részt, köztük Breier Ádám rendező és Pozsonyi Janka kritikus.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com