tiszaTizennyolc ország 61 versenyfilmje látható október 12. és 15. között a nemzetközi képzőművészeti filmfesztiválon Szolnokon – közölte a rendezvénynek immár negyedszázada otthont adó Tisza mozi.

Tájékoztatásuk szerint Magyarország legrégebbi filmfesztiválját rendezik a Tisza-parti megyeszékhelyen. A 17. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválra 57 országból csaknem ezer alkotást neveztek. A versenyprogramba 18 ország 61 alkotását válogatták be, amelyeket a szolnoki Tisza mozi három termében, négy napon keresztül tekint majd meg a zsűri és a közönség. A versenyprogramban olyan rendezők filmjei szerepelnek, mint Jankovics Marcell, Osskó Judit, Gyulai Líviusz, Kroó András és Zajti Gábor. Indulni olyan 2013. január elseje után készült filmekkel lehetett, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, újraértelmezésére vállalkoznak, illetve egy vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek.

Hirdetés

A szervezők emellett a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit feltáró alkotásokat is vártak, és a képzőművészet eszközeinek felhasználásával készült művekkel – például kísérleti és animációs filmekkel – is lehetett nevezni. A tájékoztatás szerint hagyomány, hogy a rendezők, a fesztivál televíziókban is futó szignálfilmjének elkészítésére is pályázatot írnak ki magyarországi, filmes képzésben résztvevő felsőoktatási hallgatók számára. Erre a felhívásra nyolc pályamű érkezett, amelyek már elérhetőek a filmfesztivál honlapján. Az első képzőművészeti filmfesztivált 1969-ben rendezték meg, az 1902-ben alapított Művésztelepéről is ismert Szolnokon. Az első fesztivál 120 percnyi versenyprogramját akkor még három helyi filmszínház vetítette, míg a kísérőprogramoknak a Művésztelep mellett a Damjanich János Múzeum és a Szolnoki Galéria adott otthont. A rendszerváltásig hat alkalommal rendezték meg a fesztivált (1969, 1971, 1975, 1982, 1985, 1988), amely 1993-ban, a Tisza Mozi Kft. és ügyvezetője, Demeter István jóvoltából éledt újjá. A kétéves rendszerességre 1998-ban tértek át a rendezők, akik 2000-től nemzetközivé szélesítették a fesztivált.



Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments