szerdaigyerekA Liza, a rókatündér, A szerdai gyerek és a Kamaszkor vége versenyez a november 3-án kezdődő cottbusi filmfesztiválon, a kelet-európai filmtermés rangos seregszemléjén.

jubileumát ünnepli a kelet-európai film rangos fesztiválja a németországi Cottbusban. A sokszínű programba összesen hét filmalkotás érkezik Magyarországról: a legújabb Horváth Lili A szerdai gyerek (2015) című játékfilmrendezői bemutatkozása, a legrégebbi Gémes József klasszikusa, az 1988-ban készült Vili, a veréb című rajzfilm.

A játékfilmek versenyébe 12 alkotás kapott meghívást, köztük két elsőfilm Magyarországról, melyek a Filmalap támogatásával készültek: Ujj Mészáros Károly hazai mozikban kiemelkedő sikerrel szerepelt Liza, a rókatündér című abszurd romantikus vígjátéka és Horváth Lili szerelmi háromszög drámája, a A szerdai gyerek, amelyet decembertől láthat a magyar moziközönség. A díjakról nemzetközi zsűri dönt, amelynek tagja Aida Begić, a Cannes-ban díjazott című film író-rendezője.

Hirdetés

Szilágyi Fanni egy felnőtté válás történetét mindössze 13 percben bemutató Kamaszkor vége című vizsgafilmje a rövidfilmes mezőnyben indul. A Filmalap támogatásával a Színház- és Filmművészeti Egyetem produkciójában készült alkotás a Friss Hús rövidfilm szemlén elnyerte a legjobb fikciós film díját, majd a világhírű torontói filmfesztiválon volt a nemzetközi premierje.

A cottbusi filmfesztivál tiszteletbeli elnöke, Szabó István berlini Ezüst Medvével díjazott, Európa Filmdíjas Édes Emma, drága Böbe (1991) című filmjét a különprogramban tűzik műsorra. Az Oscar-díjas magyar rendező a MasterTalks című szakmai beszélgetés vendége lesz.

A gyerekfilmeket felvonultató programban vetítik Pejó Róbert Mancs című filmjét, amely nemrég elnyerte a chemnitzi Schlingel fesztivál fődíját, és megjelent DVD-n Németországban. A magyar animáció örökzöld alkotásainak egyike, Gémes József Vili, a veréb című filmje is műsoron lesz Cottbusban.

Miklósy Zoltán Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja  (2015) című animációs filmje a Spektrum válogatást gazdagítja.

A magyar filmek vetítésein számos alkotó személyesen részt vesz.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments