hollywood-sign-addressHollywood a kulturális egyenlőtlenség epicentruma egy új tanulmány szerint: nők, kisebbségek, az LMBT-csoport tagjai (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) még kevésbé jelennek meg a filmipar fellegvárának termékeiben, mint az előző, 2007-es felmérés idején.

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) tanulmánya szerint 2015 száz legfontosabb filmjében a szöveges szerepeknek csak 31,4 százalékát játszották nők, 2008-ban még 32,8 százalékát. Leszbikusok, melegek és transznemű karakterek az ilyen szerepeknek csak kevesebb mint egy százalékát kapták – olvasható a BBC hírportálján.

Az első, 2007-es és a 2015-ös tanulmány között nem figyelhető meg változás a fekete (12 százalék), latin (5 százalék) és ázsiai (3,9 százalék) karakterek arányában.

Hirdetés

„Akár a nemet, a fajt, az etnikumot, az LMBT-embereket vagy fogyatékkal élőket vizsgáljuk, minden esetben megfigyelhető, hogy alig jelenik meg valaki, aki nem heteroszexuális, egészséges, fehér férfi” – mondta Stacy Smith, a tanulmány szerzője, a USC kutatója. A száz vizsgált filmben minden megszólaló női szereplőre 2,2 férfi jutott, egyetlen transznemű karaktert ábrázoltak, 107 rendező között csak négy volt fekete vagy afroamerikai, hat ázsiai vagy ázsiai-amerikai, nyolcan nők – ez utóbbi a legmagasabb arány 2008 óta.

A nőket a férfiaknál háromszor gyakrabban mutatták kihívó ruházatban vagy meztelenül.

Az amerikai filmakadémia elnöke idén már röviddel az Oscar-díjra jelöltek bejelentése után csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a színészek között ismét csak fehérek szerepelnek a listán. Ezt követően többen bojkottra szólították fel a színes bőrűeket.

Smith szerint „sok a beszéd és kevés a cselekvés”, a filmstúdióknak a valódi világot kellene megjeleníteniük. A tanulmány alapján a női fő- és mellékszerepek száma 2014 óta egy év alatt 11 százalékkal nőtt – de csak három filmben fordult elő egy-egy etnikai csoportból származó fő- vagy mellékszereplő. A vizsgált filmek egyikében sem volt ilyen szerepben ázsiai színész vagy színésznő.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments