katonatortenetA nyugati hadifogságról viszonylag kevés szó esik. A Duna World most ebben a témában mutat be dokumentumfilmet Katonatörténet címmel.

Katona Noémi 29 éves lány, öt éve Berlinben él és történelmet, szociológiát, kultúr-antropológiát tanul, mellette egy civil szervezetnél dolgozik. 2010-ben, nagyapja, Katona Ferenc halálát követően, a kezébe került annak II. világháborús hadifogoly naplója. A napló a karpaszományos honvéd 1944 decembere és 1945 októbere közötti sorsáról szólt. Az amerikai, és francia hadifogságról, a kibírhatatlanról, a megalázásról, a túlélésről, a bajtársiasságról, a hitről, az életben maradásért való küzdelemről, a kitartásról, egy 21 éves fiatalember szemüvegén keresztül.

Noémi elindul nagyapja útján, a Zala megyei Mihályfa és a bajorországi Bad-Kreuznach között végigjárja a 9 hónapos fogság útját, megpróbálja megérteni egy generáció és egy történelmi helyzet, a nagyapja gondolkodását. Közben megelevenednek nagyapja és bajtársai hadifogolynaplókban leírt szavai, gondolatai, megelevenednek a korabeli események, a hadifogság gyötrelmei, a szenvedések, éhezések, nyomorúságok, a túlélés titkai és lehetőségei. Többek között az is, hogy a foglyok hazaérkezése (1945 október-1946 február) után vajon miért nem lehetett beszélni minderről, milyen fortélyos félelmek és megalázások hallgattatták el a nyugati hadifogságból hazavergődő magyar katonákat?

Hirdetés

A nyugati hadifogság témájáról kevés szó esett eddig. A film egy nagyapa-unoka személyes történetén keresztül mutatja be a történelemnek azt a fontos szeletét, amely sok százezer kényszerbesorozott magyar fiatalember sorsát döntötte el egy életre, a XX. században.

A film a Magyar Média Mecenatúra Program, az MTVA és a FILMJUS Egyesület támogatásával készült 2015-ben. Szeptember 27-én 16:40 -kor vetíti a Duna World csatorna, az ősz folyamán pedig vetíteni fogja a Spektrum Televízió és a HÍR Tv a Vetítő sorozatban.

, , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments