Hírek

Kedden fejeződik be Pálfi György új nagyjátékfilmjének forgatása

palfi_gyorgy_3Kedden fejeződik be Pálfi György új nagyjátékfilmjének, Az Úr hangjának forgatása Budapesten. A magyar-kanadai koprodukcióban készülő alkotás története arra keresi a választ, hogy kialakulhat-e kommunikáció és megértés a soha nem látott apa és fia, valamint az emberiség és egy idegen civilizáció között.

A Stanislaw Lem azonos című regénye által ihletett forgatókönyv az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó családi krimi keretei közé. Az Úr hangja a Magyar Nemzeti Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készül.
Pusztai Ferenc producer az MTI-nek elmondta, hogy a történet nagy része a jelenben játszódik, de dokumentumfilm-bejátszások formájában bemutatnak egy 1970-es években zajló kutatást, amely azzal foglakozott, hogy létezik-e élet a Földön kívül. A kutatást végző tudósok rájöttek arra, hogy az űrből érkező zajoknak jelentésük van, üzeneteket rejtenek magukban. A kutatócsapat elkezdte megfejteni az üzeneteket, de közben értelmezhetetlen halálos balesetek történtek. A tragédiák miatt titkosították a projektet – fogalmazott a producer, hozzátéve, a kutatás képei bukkannak fel a krimiszerű történetbe ágyazva.
A film főszereplője Péter, aki egy, a kutatásról szóló televíziós műsorban bemutatott régi felvételen régen nem látott apját véli felfedezni. A férfi Péter születése után hagyta el Magyarországot és csak fényképek maradtak róla. A fiú egy kalandos nyomozás után rátalál apjára az Egyesült Államokban, és a találkozás után megpróbálják felépíteni kapcsolatukat.
A film azt a kérdést veti fel, hogy működőképesek-e az olyan kapcsolatok, amelyekben nincsen közösen kialakított kommunikációs platform. Vajon tud-e klasszikus apa-fiú kapcsolatot teremteni két ember, akik negyven év után találkoznak először? – mutatott rá a producer, hozzátéve, hogy a háttérben zajló kutatás története is ugyanezt a kérdést feszegeti az univerzumra vetítve.
„Hiába küldözgetnek valakik üzeneteket a világűrből sok fényév távolságból, valószínűleg soha nem fogunk tudni kommunikálni az idegen civilizációkkal, hiszen – akár az apa-fiú kapcsolatban – itt sincs meg a megértéshez szükséges közös kommunikációs eszközkészlet, más nyelvet használnak, nem ugyanazon az alapokon nyugszik a társadalmuk, a létük, biológiai órájuk” – vélte a producer.
Pusztai Ferenc szerint a film témájának aktualitását napjaink kommunikációs zűrzavara is adhatja. „Egymás mellett, mégis egyedül vagyunk” – fogalmazott.
Elmondta, hogy a forgatások Kanadában Ottawában és környékén, az Egyesült Államokban Las Vegasban, a nevadai sivatagban és Chicagóban zajlottak. Budapesten a 11. kerületben, egy szállodában és egy kis stúdióban vették fel a jelenteket.
A film főszerepét Polgár Csaba és Eric Peterson alakítja. A kanadai színészt – több más szereplővel együtt – nemzetközi castingon választották ki, Petersont főleg televíziós sorozatokból ismerheti a magyar közönség.
A forgatókönyvet Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn.
A producer elmondta azt is, hogy az utómunkák a napokban elkezdődtek és a tervek szerint fél éven belül befejeződnek. A film 2017 második felére készülhet el.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com