don_boscoA komáromi Magyarock Dalszínház Don Bosco – Gyermeke fénye című előadása mellett keresztény témájú filmvetítések, beszélgetések valamint kiállítás és könyvvásár is várja az érdeklődőket a Keresztény Film- és Könyvnapok idei programsorozatán december 12. és 14. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten.

Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint a háromnapos eseménysorozat kiemelte programja a Don Bosco élete nyomán készült musical lesz, amelyet a komáromi Magyarock Dalszínház művészei keltenek életre december 12-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Vizeli Csabával a darab rendezőjével az előadás előtt beszélgetést tartanak a filmszínház kávézójában.

Ugyanitt december 13-án szó lesz a 100 éves Magyar Verbita Misszióról, a Budapesti Szent Ferenc Kórház és az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció pedig Gyógyítás szeretettel és alázattal címmel tart beszélgetést. Az előadás után rózsafüzér-készítésen vehetnek részt az érdeklődők.

Hirdetés

Az ingyenes filmvetítéseken többek között a Néri Szent Fülöp életéről szóló A mennyországot választom című olasz filmet, a keresztény kultúra egyik segítő szentjének életét és mártírhalálát feldolgozó Szent Borbála című olasz filmet, valamint Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűzanya életét bemutató Názáreti Mária című olasz-német életrajzi drámát láthatják az érdeklődők.

, , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments