trainspotting Kultfilmje, a Trainspotting folytatását forgatja legközelebb Danny Boyle, akinek Steve Jobsról szóló filmjét a hétvégén vetítették nagy sikerrel a Telluride Filmfesztiválon.

A Deadline.com mozis portálnak nyilatkozó rendező arról beszélt, hogy az 1996-ban készült drogos feketekomédia mind a négy sztárja részt akar venni az új filmben. A Trainspotting főszerepeit, Ewan McGregor, Ewen Bremner, Jonny Lee Miller és Robert Carlyle alakította, de játszott benne Kevin McKidd (aki szerepe szerint meghal a filmben) és Kelly MacDonald is.

Boyle megjegyezte, hogy elég nehéz lesz az egyeztetés, mivel Miller és Carlyle amerikai tévésorozatokban játszanak. Miller a CBS Sherlock és Watson, Carlyle pedig az ABC Egyszer volt című szériájához szerződött le.

Hirdetés

Az Irvine Walsh 1993-ban megjelent azonos című regénye nyomán forgatott Trainspottingot nagyon szerették a kritikusok, és azóta minden idők legfontosabb brit filmjei között tartják számon. A rajongók kultfilmként tekintenek rá.

A Trainspotting 2 forgatókönyvén az első filmet is jegyző John Hodges dolgozik, Walsh 2002-ben megjelent Porno című műve alapján, amely tíz évvel az eredeti történet után játszódik.

A történetben Simon (akit az eredeti filmben Miller alakított) visszatér, hogy kocsmát nyisson, és belekerül az underground pornófilmek világába. Renton viszont, aki tiszta marad, Amszterdamban telepedett le.

Boyle legutóbbi filmje, a Steve Jobs szombaton debütált a Telluride Filmfesztiválon, Coloradóban. A közönség és a kritikusok zöme is melegen fogadta a produkciót, amelyben Michael Fassbinder alakítja a néhai Apple-alapítót.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments