primetime-emmy-awards-back-to-sunday-for-2015-ceremonyIdén két magyar film is versenyben van a nemzetköziért: A berni követ a játékfilm/sorozat kategóriában, a A kőmajmok háza pedig az ifjúsági film kategóriában – közölte az MTVA csütörtökön.

Kategóriánként több száz, akár ezer film is versenyez, ezek közül négy filmet nominálnak majd október elején, amelyekből kiválasztja a díjazottat a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája a legjobb Egyesült Államok területén kívül vetített televíziós produkciónak.

Magyar produkció eddig még egyetlen alkalommal sem került be a nomináltak közé, de talán most „megtörik a jég” a közlemény szerint. Mindkét alkotás a Médiatanács által működtetett Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült. A Berni követ eddig már 8 díjat nyert különböző rangos fesztiválokon – írták.

Hirdetés

A kőmajmok háza nemrég kezdte meg nemzetközi fesztiválos körútját és az egyik legrangosabb kanadai A kategóriás televíziós fesztiválon, a Banff World Media Festival ifjúsági játékfilm kategóriájában bekerült a hat nominált versenyfilm közé. A filmeket a Médiatanács és az MTVA között létrejött megállapodás keretében az MTVA nevezte a fesztiválokra. A közlemény idézte Kollarik Tamást, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátorát, aki nagy sikernek nevezte, hogy már a legrangosabb fesztiválokon is jelen vannak Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott alkotások.

A médiatanács rendkívül büszke ezekre az alkotásokra és a filmkészítőkre. Külön örülünk annak, hogy a magyar nézők mellett nemzetközi fesztiválokon is egyre sikeresebben szerepelnek a Médiatanács Magyar Mecenatúra Program támogatásával készült produkciók, hiszen már közel 200 fesztiválszerepléssel és közel 50 díjjal büszkélkedhetünk” – áll a közleményben.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments