Hírek

Kovács Patrícia tökéletes Mágnás Elza – itt a Félvilág előzetese

Felvilag-Döbrösi-Laura-Kovács-Patrícia-Köbli-Norbert
Félvilág (2015)

felvilag Hangulatos és nagyon hatásos előzetest kapott Szász Attila legújabb drámája, mely bő 100 évvel repít minket vissza az időben, hogy a hírhedt kurtizán, Mágnás Elza és két neki dolgozó nő életének egy szeletét bemutassa. A főszerepekben Kovács Patrícia, Gryllus Dorka és Döbrösi Laura.

A berni követet is jegyző Szász Attila Félvilág címet viselő alkotása szeptemberben debütált a 39. Montreal World filmfesztivál versenyprogramjában, decemberben pedig végre a hazai mozikba is eljut.

A film az 1914-ben titokzatos körülmények között meggyilkolt Mágnás Elza életének utolsó napjairól szól. Az eredetileg Turcsányi Emília néven született, feltűnő szépségű Elza pincérnőként, majd büfédámaként kezdte „karrierjét”, hogy végül a Fővárosi Orfeumban kapjon lehetőséget. Éveken át Schmidt Miksa bútorgyáros szeretője volt, akit a filmben Kulka János alakít.

Az előzetes alapján Gryllus Dorka a pazar lakásának házvezetőnője lesz, míg Döbrösi Laura egy cseléd, akit idővel Elza szintén prostituálttá tesz, vagy legalább is nagyon igyekszik. A Félvilág forgatókönyvét is Köbli Norbert írta, csak úgy, mint A berni követét. Az akkori siker alapján pedig jogosan várunk egy szépen felépített, mélyen kidolgozott karakterekkel teli, maradandó alkotást.

Az előzetes komor, gyönyörűen fényképezett képei nagyon erősek és hangulatosak. Az alkotás igényesen korhűnek tűnik, és az egészet körüllengi egyfajta szenvedély, romlottság és misztikum. Mintha tényleg visszacsöppentünk volna az 1900-as évek elejére.

Döbrösi Laura nevét a cikk első változatában hibásan írtuk, a készítők visszajelzésére javítottuk (Filmtekercs).

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com