Hírek

Kövesd élőben a Rosetta űrszonda landolását!

Rosetta landolas NatGeoSzerdán történelmi pillanatnak lehet szemtanúja: élőben követheti a NatGeo weboldalán keresztül a Rosetta űrszonda leszállóegységének landolását 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön!

November 12-én a Rosetta űrszonda a Földtől több millió kilométerre megkísérel leszállni egy kő és jég által alkotott, mindössze néhány kilométer átmérőjű üstökös felszínére. A Rosetta immáron 10 éve halad a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felé, és leszállóegysége a történelem első irányított landolását kísérli meg. A húsz év előkészületet igénylő, minden idők egyik legkomplexebb űrmissziójának célja, hogy az üstökösön gyűjtött mintákból még jobban megismerjük Naprendszerünk keletkezését, és vadonatúj információkhoz jussunk a földi élet eredetével kapcsolatban.

Az Európai Űrügynökség (ESA) jóvoltából a National Geographic Channel weboldalán valós időben figyelheti, amint a Rosetta űrszondáról leválik a Philae nevű leszállóegység, és megkezdi az üstökös végső megközelítését. A szétválásra várhatóan magyar idő szerint délelőtt 10 órakor, a landolásra délután 5 órakor kerülhet sor. Az internetes élő közvetítést november 12-én reggel 8-tól az alábbi linken nézheti:  http://www.natgeotv.com/hu/rosetta/landolas-eloben (A link csak a közvetítés időtartama alatt lesz elérhető!)

Az űrmisszió történetét és a European Space Agency csapatának munkáját a National Geographic Channel egyórás dokumentumfilmben mutatja be. A  Rosetta: hosszú utazás egy üstököshözcímű filmet a landolás után, november 12-én 21 órakor vetíti a NatGeo.

További információk: http://www.natgeotv.com/hu/rosetta

 

                                         

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com