magyar filmalapÖsszesen 69 filmterv érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap második alkalommal meghirdetett Inkubátor Programjára, amelynek célja a pályakezdő rendezők első egész estés mozifilmjeinek támogatása.

A legtöbb pályázatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diplomásai adták be, de 13 külföldön – köztük az Újvidéki Egyetemen és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – végzett fiatal is jelentkezett – olvasható a Filmalap MTI-hez eljuttatott közleményében. Az idei kiírás újdonsága volt, hogy nem kizárólag diplomás, de még első mozifilmjük előtt álló filmrendezők jelentkezhettek, hanem azok az ifjú rendezők is, akik rövidfilmjeikkel nemzetközi fesztiválokon díjat nyertek. Közülük idén heten adták be filmtervüket a pályázatra.

A 69 jelentkező közül a program mentorai – Enyedi Ildikó forgatókönyvíró-rendező, Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró-rendező, Pataki Ági producer, Petrányi Viktória producer és Pusztai Ferenc producer – október közepéig választják ki azt a tíz tervet, amelyeket a fiatal filmesek a novemberi prezentációs, azaz pitch fórumon is bemutathatnak.

Hirdetés

A tíz filmterv közül a három nyertest a mentorok, további kettőt pedig a szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választhat ki. A forgatókönyv-fejlesztésre idén is kétmillió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig igényelhető támogatás, amely filmenként kétmillió forint marketingtámogatást is magában foglal. A sikeres pályázók az anyagi támogatás mellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.

A tavaly először meghirdetett Inkubátor Program keretében Vékes Csaba már leforgatta Hetedik alabárdos című vígjátékát, amelynek főhőse (Bánki Gergely) egy vidéki színházban mellőzött csoportos szereplő. Jelenleg is forog Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című dokumentumfilmje egy Magyarországra került szomáliai menekültlány hétköznapi küzdelmeiről.

Januárban kezdi forgatni Szilágyi Zsófia Egy nap című hiperrealista drámáját, tavasszal pedig Csuja László Virágvölgy című filmjét, amely egy felnőtté válás története. A gyártás-előkészítési fázisban jár Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című sci-fi animációja, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

A Filmalap ötéves fennállása alatt számos kiemelkedő tehetségű fiatal alkotó tűnt fel, és készítette el első mozifilmjét a szervezet támogatásával. Külföldön szinte mind a legnagyobb, A-kategóriás filmfesztiválokon mutatkozott be, mint például az Isteni műszak, a Viharsarok, az Utóélet és a Szerdai gyerek. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint a Liza, a rókatündér a külföldi fesztiválsikereken túl a magyar mozikban is kiemelkedő eredményt ért el, és szintén első film volt az elmúlt évtizedek legjelentősebb és világhírű magyar filmsikere, a Saul fia is.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments