Hírek

„Miért nem mi mondjuk meg, mit nézzünk?” – Elindult a Scope100

after_loveA Scope Fesztivál során az átlagos közönség képviseletében száz néző döntheti el, jövőre mit tűzzön műsorára néhány mozi.

November 4-től december 20-ig harmadik alkalommal rendezik az Európai Unió által támogatott kísérleti online filmfesztivátl, ami azzal mutat alternatívát a filmforgalmazásban, hogy lehetőséget ad a filmes szakmán kívüli, átlagos moziba járóknak: dönthessenek ők arról, legalább egy film erejéig, hogy mit akarnak a mozik műsorán látni. Így ez a fesztivál a közönség nevelésére is alkalmas lehet, felhívva a figyelmet a ma is élő és aktív európai filmművészetre, olyan alkotások segítségével, amelyek más módon nem jutnának el a mozikba.

Hazánkban a magyarhangya közösségi filmforgalmazó szervezésében fut a program. A 2014-es kezdet óta kilencre nőtt a résztvevő országok száma: Magyarország mellett idén Csehország, Lengyelország, Franciaország, Portugália, Litvánia, Ausztria, Norvégia és Svédország vesz részt benne.

Első alkalommal a Magam ura című norvég dramedyt választották a hazai közönségnek. A második fesztiválon szintén egy északi film kapta a legtöbb szavazatot: a Madárkák Izland jelöltje a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a 2017-es Oscar-díjra.

Az idei hét versenyfilm közt szerepel film noir, groteszk víg- és filozofikus passiójáték is. Az előző évek hagyományát követve, a kiválasztottak részt vesznek „offline” vetítésen is – a Francia Intézetben rendezett közösségi mozizások alkalmával szakmai beszélgetések és viták során fogják eldönteni, melyik film kerüljön műsorra.

the_ornithologist

Nem lesz könnyű döntés, ugyanis nemzetközi fesztiválokon szereplő filmek közül kell kiválasztani azt az egyet, amelyik teljesíti a program célját: „A ScopeKözönség feladata, hogy elemezze a kapcsolódási pontokat a filmek és a helyi közönség között, keresse meg 7 fesztiválfilm közül a legfontosabbat, a legizgalmasabbat, a közönségnek leginkább tetszőt” – írják a scope100.hu oldalon.

1 san sebastiani, 1 tribecai, 2 cannes-i és 3 locarnói (köztük az Arany Leopárd-díjas Godless) film vár a döntésre. A választás után sincs vége a zsűri feladatának: közösségi filmfesztiválról lévén szó, az ő dolguk a magyarhangyával együttműködve a reklámkampány előkészítése és levezénylése is. A Magam ura kapcsán például skype-interjút készítettek a rendező-főszereplő Ole Giæverrel:

 

Az idei program:

orphan

After Love (belga, 2016)

The Apple of My Eye (francia, 2016)

Godless (bolgár, 2016)

Mother (észt, 2016)

The Ornithologist (portugál, 2016)

Orphan (francia, 2017)

Pericle the Black (olasz, 2016)

https://www.youtube.com/watch?v=Bf61entAiS8

 

A Scope100 program hazai támogatója a Francia Intézet.

Dávid Áron

Dávid Áron a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com