Hírek

Mozgóképszakmai képzési programot indít a Filmalap

magyar nemzeti filmalapÚj mozgóképszakmai képzési programot indít a Magyar Nemzeti Filmalap a több területen is mutatkozó szakemberhiány enyhítése érdekében – jelentette be Havas Ágnes, a szervezet vezetője csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a héten benyújtott törvényjavaslat értelmében a Magyarországon forgató, a közvetett támogatást igénybe vevő magyar és külföldi produkcióknak egyaránt az adott film gyártási költségvetésének 0,5 százalékát, de legfeljebb 15 millió forintot kell majd fizetniük mozgóképszakmai képzési hozzájárulásként. Nem kell megfizetni a hozzájárulást a 10 millió forintot el nem érő közvetlen filmgyártási költséggel rendelkező filmalkotások után.

A hozzájárulásból befolyó összeget – jövőre várhatóan 150-200 millió forintot – a Filmalap saját pályázati rendszerén keresztül oszthatja szét a mozgóképszakmai képzést végző szervezeteknek – hangsúlyozta Havas Ágnes, aki elmondta azt is: a programmal szeretnék a jelenlegi képzési helyeket arra ösztönözni, hogy olyan szakalkalmazotti képzéseket indítsanak, amelyekkel kiszolgálják a filmes munkaerőpiac valós igényeit. Emellett külön kritériumrendszert dolgoznak ki a képzések minőségének és színvonalának biztosítására, például kötelező lesz az angol filmes szaknyelv bizonyos szintű ismerete is.

Takács Ildikó Katalin, a képzési program kidolgozására a Filmalap által felkért szakértő a háttérbeszélgetésen kiemelte: ellentétben a kreatív filmes szakmákkal, számos gyakorlati szakmában olyan nagy a magyarországi szakemberhiány, hogy még a hazai produkciók is kénytelenek külföldi szakembereket hívni. Ilyen kritikus helyzetben lévő hiányszakma például a gyártásvezető, a produkciós könyvelő, a látványtervező, a világosító és a segédoperatőr, de szükség van sminkesekre, maszkosokra és díszletfestőkre is.

Ez egy 3-4 hónapos projektekre épülő piac, mely nem tudja a saját szakmai utánpótlását megszervezni – fogalmazott Takács Ildikó. A mozgóképszakmai hozzájárulás mellett ezért a törvényjavaslat kötelezően előírná meghatározott számú gyakornok alkalmazását is a Magyarországon készülő produkciók számára.

A javaslat értelmében 10 és 100 millió forint közötti filmgyártási költséggel bíró filmek esetén legalább egy, 100 és 500 millió forint közötti költség esetén legalább kettő, míg az 500 millió forintot meghaladó büdzsé esetén legalább öt gyakornokot kellene alkalmazni a készülő produkcióknak legkevesebb öt héten keresztül.

Létrehoznak egy központi online adatbázist is, amelyre minden forgatási gyakorlatra vágyó pályakezdő feltöltheti majd az adatait, a filmipari szereplők pedig – az ismert képzési helyek hallgatói mellett – innen is válogathatnak majd maguknak gyakornokot – ismertette Takács Ildikó. Hozzáfűzte: mindez segíthet olyanoknak is belépni a filmiparba, akiknek nincsen semmiféle szakmai kapcsolatuk.

Havas Ágnes megjegyezte: a várhatóan szeptemberben induló, a Filmalap által támogatott képzések a kedvezőbb tandíj miatt a mostaninál szélesebb kör számára lesznek elérhetőek. Az első pályázati kiírásokat várhatóan május végén teszik közzé.

A filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetése és a gyakornoki program mellett a héten benyújtott, a jövő évi költségvetést megalapozó, több törvényt is módosító törvényjavaslat kezdeményezi azt is, hogy szeptember elsejétől a Filmalap vegye át az eddig illetékes kormányhivataloktól a közterületen folyó forgatásokkal kapcsolatos ügyintézést.

Zachar Balázs, a szervezet jogi igazgatója elmondta: a változtatást az indokolja, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján a hatóságok nem tudnak elég gyorsan és rugalmasan reagálni a filmes produkciók igényeire. A Filmalap a javaslat értelmében a kormányablakok mintájára saját irodát hozhat létre a közterülettel kapcsolatos forgatási kérelmek, engedélyek intézésére.

A Filmalap továbbra se dönthet a kérelmek elbírálásában – erre a közterületet tulajdonló önkormányzatoknak van lehetősége –, csupán az ügyintézésre, a közvetítői szerep gyakorlására kapnak hatósági jogkört – hangsúlyozta Zachar Balázs, aki szerint szinte minden más európai országban egy központi irodán keresztül lehet intézni a filmes közterület-használatot.

A javaslat szerint egyébként a közterület filmforgatási célú használatára irányuló kérelmeket, valamint a filmforgatáshoz kapcsolódó hatósági bejelentéseket legalább öt munkanappal, sürgős eljárás esetén legalább két munkanappal a filmforgatás tervezett megkezdése előtt kell beterjeszteni a Filmalapnál. Helyi jelentőségű védett természeti terület esetén legalább 15 nappal a filmforgatás tervezett megkezdése előtt kell majd a Filmalaphoz fordulni.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com