programajanloEz a hét a dokumentumfilmek és a német kultúra szerelmeseinek kedvez, hiszen most lesz a BIDF és elindul a Szemrevaló; emellett rengeteg színes programot kínálnak az egyre gyarapodó filmklubok. 

Hétfő

Ha hétfő, akkor 100 magyar dokumentumfilm az Urániában: ezúttal a humor és irónia jegyében a Leptinotarsa és Az igazi Mao című filmeket vetítik 18 órától, ezt követően pedig Kelecsényi László író, filmtörténész beszélget a filmek rendezőivel, Siklósi Szilveszterrel, Buzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel.

Hirdetés

Ma lesz az Orosz Filmhét zárónapja is, 18.30-tól a Korrekciós osztály, 21 órától pedig az Amir fia, Iván látható a Puskinban. Az Ars Sacra fesztivál részeként a Tabán moziban 18 órától a Csillaghálóban – Emlékek Pilinszky János európai útjairól című dokumentumfilmet lehet ingyenesen megnézni. A vetítést követően beszélgetés a film alkotóival: Mispál Attila rendezővel, a költőt személyesen ismerő Jelenits István piarista atyával és Hafner Zoltán irodalomtörténésszel. A beszélgetést vezeti Deme Tamás.

A klasszikusok kedvelőinek jó hír, hogy ezen a héten is folytatódik a MaNDA filmklubja: hétfőn 18 órától Kósa Ferenc megkerülhetetlen remekműve, a Tízezer nap megy a MaNDA vetítőjében. Hasonlóan súlyos film látható a Pótkulcsban is: a migránskérdés kapcsán Fassbinder filmje, A félelem megeszi a lelket lesz műsoron 19 órától.

tizezernap1

Kedd

A Párizs kifulladásig sorozat újabb klasszikussal örvendeztet meg: a Szerelmek városa (Les Enfants du Paradis) látható 18.30-tól a Francia Intézetben, amit a francia kritikusok a filmgyártás századik évfordulója alkalmából minden idők legjobb filmjének választottak. A MaNDA filmklubjában 18 órától a Gyermekbetegségek megy, az Örökmozgó filmklubban 16 órától diafilm-bemutató lesz, 18 órától pedig Makk Károly filmje, a Macskajáték forog.

Aki egy frissebb, de máris kultstátuszt nyert filmre menne el, annak Sofia Coppola filmjét, az Elveszett jelentést ajánljuk 18.30-tól a Müsziben. Az este egy premier előtti vetítést is tartogat: a Budapest Rooftop Cinema a magyarhangya bemutatójával, A kígyó ölelésével várja a Corvintetőre este nyolc órára a különleges filmcsemegére vágyókat.

Szerda

Ezen a napon indul a Budapest International Documentary Festival, azaz a BIDF, amiről természetesen a Filmtekercs is tudósítani fog. A fesztivál a hét végéig, 27-éig várja az érdeklődőket az Urániában.

A Brody Underground Cinema hiánypótló vetítést szervez: 19 órától angol felirattal mutatja be az idei év nagy kedvencét, a Liza, a rókatündért. Ideje a külföldi barátainknak is megmutatni!

A MaNDA filmklubjában pedig a Zolnay Pál filmje, a Hogy szaladnak a fák… látható 18 órától.

liza

Csütörtök

Csütörtökön igazán gazdag programból válogathatunk. Két fontos mozis eseménynek is részesei lehetünk: történelmi jelentőségű a tény, hogy ettől a naptól újra nagyvásznon látható a Volt egyszer egy Vadnyugat, ezen a héten még csak a Puskinban; emellett ekkor indul a Szeptemberi Moziünnep a Sugárban, melynek keretében kedvezményes áron ülhetünk be a közelmúlt sikerfilmjeire.

Hasonlóan örömteli hír, hogy ezen a napon indul a Szemrevaló filmfesztivál, mely a közelmúlt német nyelvű filmjeiből kínál válogatást a magyar nézőknek másfél héten keresztül a Művész moziban. A nyitófilm a tavalyi év filmjének választott Victoria lesz. Bővebb információ itt.

A MaNDA filmklubjában Sándor Pál rendezése, a Bohóc a falon forog, az Örökmozgó filmklubban pedig Gaál Béla 1934-es vígjátéka, Az új rokon látható, mindkettő 18 órától. 19.15-től a Pagonyban a Taxi Teheránt, Jafar Panahi legújabb nem-filmjét csíphetjük el. Az Ökofilmklub pedig egy kegyetlenül őszinte dokumentumfilmet mutat be a ruhaipar és a divatbloggerek találkozásáról: a Sweatshop 19 órától megy az A38-on.

Aki pedig a filmes tudását tenné próbára, annak a Hetediksor kvízén a helye a Toldi klubban – részletek itt.

taxiPéntek

Bár jelenleg már csak a várólistán van hely, péntekre az OIK nyílt napján a Love and Lemons – Az igaz szerelem receptje című svéd vígjátékot ajánljuk. Ha mégsem jutnátok be, vár egy klasszikus magyar vígjáték, az Alfa Rómeó és Júlia a MaNDA filmklubjában. Akit pedig a filmezés határterületeként a fotózás is érdekel, látogasson el az ezen a napon nyíló idei World Press Photo kiállításra a Néprajzi Múzeumba.

Szombat-Vasárnap

A hétvégén szemezgessetek a fesztiválműsorokból: a BIDF és a Szemrevaló is változatos filmekkel vár. Látható többek közt a Szemrevalón a Goodnight Mommy című szerzői horror és az Ali a Paradicsomban című doku Fassbinder élettársáról, a BIDF-en pedig a dán, de afrikai politikai témát feldolgozó Mi, demokraták és a román Toto és nővérei.

toto_es_noverei
, , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments