tom_hanks_forrest_gumpA filmtörténelem egyik remekműve kedden este Budapest legmagasabban lévő mozijába érkezik. Jön Forrest Gump, a híres együgyű fickó és az ő feledhetetlen életbölcsességei. A programra hangolódásként, íme, néhány érdekesség a filmből, amelyeket a Paramount Tetőmozi legszemfülesebb nézői is felfedezhetnek majd.

Kedden este Budapest legmagasabban lévő mozijában, a Paramount Tetőmoziban a különleges filmélményt kedvelők Winston Groom regényének 1994-es amerikai filmváltozatát követhetik végig. A Tom Hanks által alakított Forrest Gump rendkívüli élményeivel, megunhatatlan karakterével és feledhetetlen mondásaival várja a mozi szerelmeseit. Elhangzik majd többek között az emlékezetes életbölcsesség is, amely szerint „az élet olyan, mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod, mit veszel ki belőle”.

A kívülről fújt híres mondatok mellett azonban a 6 Oscar-díjat kiérdemlő filmben fellelhető néhány kevésbé köztudott, érdekes szereplő és momentum is. Aki még nem fedezte fel ezeket, annak érdemes lesz odafigyelni például arra a jelenetre is, amelyben Forrest először buszozik az iskolába. Az utasok között ugyanis feltűnik egy kisfiú, aki a valóságban a rendező, Robert Zemeckis gyermeke, illetve egy vörös hajú kislány is, aki az alakításáért a legjobb színész Oscar-díját kiérdemlő Tom Hanks lánya, Elizabeth. A filmben egyébként Tom öccsét is felfedezhetik a szakavatottak: a sportos Jim Hanks a futós jeleneteknél segítette ki bátyját dublőrként.

Hirdetés

A Paramount Tetőmozi nézői kedden este a filmben megjelenő, azóta híressé vált relikviákat is megcsodálhatják. A pad, amelyen Forrest sokat várakozott, ma a Savannah Történelmi Múzeumában áll, a rákászhajó a floridai Disneyworldben horgonyoz, Forrest pingpongütőjét pedig ugyanott, egy étterem falán állították ki. A Dan hadnagy által viselt nyaklánc azonban már a film forgatásakor történelmi emléknek számított, ugyanis a színész rokona valóban viselte azt a vietnami háborúban.

Az alkotásban feltűnő levelek és fotók kapcsán is meg lehet figyelni néhány érdekességet. Forrest Gump szerelmének, Jenny-nek a vezetékneve soha nem hangzik el a filmben, csupán a levelekből derül ki, hogy Curran-nak hívták. A szemfüles filmrajongók pedig azt is észrevehetik, hogy Forrest Gump szeme a róla készült filmbéli összes fotón be van csukva.

Paramount Tetőmozi 2016. szeptember 13-ig keddenként 21.00 órától a Budapest Rooftop Cinema, Corvin Clubban (1085 Blaha Lujza tér 1-2). Jegyek a helyszínen kaphatók, kapunyitás 18.00 órakor.

További program:

Augusztus 16. Csupasz Pisztoly 1, Csupasz Pisztoly 2 és 1/2

Augusztus 23. Shaft

Augusztus 30. Cool Túra

Szeptember 6. Super 8

Szeptember 13. Beverly Hills-i Zsaru, Beverly Hills-i Zsaru 2.

,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments