mnhhÖsszesen hat új tévéjáték elkészítéséhez járul hozzá mintegy 600 millió forinttal az idei Fehér György-pályázat keretében a médiatanács – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A közlemény szerint a Magyar Média Mecenatúra programon belül megvalósuló támogatásnak köszönhetően bő egy éven belül elkészülhet Kovács István rendezésében a Szürke senkik, Gárdos Péter filmje, A Pajtás: a Párt hajója és Almási Réka rendezésében a Tranzit idő című alkotás.

Támogatták továbbá a Vitézy László rendezésében készülő A teremtő háta mögött, Pajer Róbert Magyar Fátum – A király halála és Bicskei Zoltán Álom hava című filmje. A filmeket 2016. szeptember végéig készítik el az alkotók – tették hozzá. A testület 15 kisjáték- és kísérleti filmet támogatott a 2015-ös Huszárik Zoltán-pályázaton összesen 75,4 millió forinttal, köztük egy határon túli alkotást is: Bálint Arthur vajdasági rendező filmjét, a Kötelék, avagy a rab és a börtönőr című művét.

A TV2 két támogatott film bemutatását is vállalta szándéknyilatkozattal: a Szabó Virág rendezésében Tóth Krisztina novellájából készülő Wellness című alkotást és Novák Emil filmjét, a Cinematographer című, önéletrajzi ihletésű fausti történetet. Közölték azt is, hogy 13 másik film bemutatója a Duna TV-n lesz, köztük Spáh Dávid Plattensee című műve, illetve a szintén ’80-as évekbeli balatoni történet, a Záridő. Dramatizált riportfilm készül Krasznai Béla, a Recski Szövetség elnökének megrázó élményeiről Egerek és emberek címmel, A lányöltöző című kisfilm pedig egy gyerekkori fiúbarátság viszontagságos történetét meséli el 1959 őszén Budapesten.

Hirdetés

Az ötvenes évek végének korszellemét idézi fel A répa című film és egy igaz történetet mutat be az Uchebnik című kisfilm. Bosnyák Viktória A szomorú kacagány kisjátékfilmje elsősorban a fiatal közönséget célozza meg, míg Koncz Teréz egy örökbefogadás bonyodalmait mutatja be A levelek című filmjében. Az alkotásoknak 2016 júliusáig kell elkészülniük, a nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy filmjüket másfél éven belül nevezik egy hazai vagy nemzetközi fesztiválra is – áll a közleményben.

Mint írták: a médiatanács a művelődés kategóriában 500 ezer forinttal járókülöndíjat ajánl fel a XV. Lakitelki Filmszemlén. Az augusztus 10-ig beérkező pályamunkákat szeptember elején előzsűri értékeli, majd a továbbjutott alkotások közül Sára Sándor filmrendező elnökletével működő szakmai zsűri választja ki a nyertes alkotásokat – tették hozzá.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments