Hírek

Őze Lajos-emlékkiállítást nyitottak Mohorán

pelikan-kallai-ferenc-es-virag-elvtars-ze-lajosŐze Lajos-emlékkiállítást nyitottak Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban vasárnap. A rendezvény vendége volt Törőcsik Mari és Lázár Kati színművész, Őze Áron, Őze Lajos kisebbik, színész-rendező fia, Csík János népzenész és Valachi Anna, Őze Lajos életrajzi könyvének szerzője.

A Bóvlit nem árulok című tárlaton a Kossuth-díjas színművész személyes tárgyait is bemutatják. Őze Lajos özvegye, Őze Ildikó a megnyitón azt mondta: férjének elképesztő érzéke volt ahhoz, hogy kiszűrje, mi igaz és mi nem.

„Az ő világa etikailag fekete-fehér volt, nem bírta elviselni az álságosságot” – jelentette ki. Őze Ildikó elmondta: férje szeretett filmezni, de „az igazi a színpad” volt, és a III. Richárd volt az a szerep, amelyet szeretett volna eljátszani.

Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője közölte: annak a generációnak a tagja, amelyet ha Őze Lajosról kérdezik, azt mondja, Virág elvtárs A tanúból. Ezután felidézte az Egy kicsit én, egy kicsit te és a Hány az óra, Vekker úr? című filmeket is.

Törőcsik Mari úgy fogalmazott: ha valaki elmegy közülünk, hajlamosak vagyunk rögtön lezsenizni, és nem biztos, hogy ez mindig így van, „de Lajosról nyugodtan mondhatom, hogy a magyar színjátszás egyik ékköve volt”.

Törőcsik Mari elmondta: betegségéről inkább nem beszél, mert annyi mindent írnak róla, hogy amikor legközelebb színpadon áll, a nézők azt kérdezik majd, „hát ez még él?”.

Őze Lajos 1984-ben halt meg. Tíz évvel később jelent meg életrajzi kötete, Valachi Anna: A színjátékos életei című munkája. A szerző a mohorai rendezvényen elmondta, rendkívül érdekelte a „rejtőzködő lelkű” színész élete. Az emlékkiállítás, amelyen láthatók többek között Őze Lajos személyes tárgyai, valamint a Szakonyi Károlytól, Örkény Istvántól és Gobbi Hildától kapott levelek, május 21-éig látogatható a Tolnay Klári Emlékházban.

Címkék
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com