Hírek

Premier előtti filmek a filmünnepen

Macbeth

Macbeth

A Cinema City idén negyedik alkalommal rendezi meg minden fővárosi és vidéki mozijában négynapos eseménysorozatát, a Cinema City FilmÜnnepet.

A Szerencsejáték Zrt.-vel partnerségben szervezett rendezvényen október 15. és 18. között a résztvevők 730 és 930 forintért vásárolhatnak jegyet 30 különféle filmre, melyek közül ötöt premier előtt, hármat premieren mutat be a mozihálózat. Ebben az évben két magyar filmet is jóval a bemutató előtt tűz műsorára Magyarország legnagyobb mozilánca, és a filmezés élményét tematikus filmklubok, közönségtalálkozók is színesítik.

Az októberi FilmÜnnep ideje alatt a mozirajongók a csak az esemény kedvéért újból műsorra tűzött és legújabb filmeket a 2D vetítéssel 730 Ft, a 3D-s alkotásokat 930 forint + szemüveg jegyárért nézhetik meg. Ebben az évben öt produkció debütál premier előtt a 19 programban részt vevő mozi valamelyikében (Sicario – A bérgyilkos, Machbeth, Anyám és más futóbolondok, Szerdai gyerek, Kókusz kokó – A kis sárkány), három alkotást pedig a FilmÜnnep hetén mutatnak be a mozikban (Bíborhegy, Mélyütés, Fák jú tanár úr! 2). A téli szezonban műsorra kerülő két magyar film kapcsán (Anyám és más futóbolondok a családban, Szerdai gyerek) közönségtalálkozót is szervez a mozihálózat, melyen az alkotók és főszereplők vendégszereplésével neves filmesztéták vezetik a beszélgetést.

A régebbi premierek közül vidéki különvetítéseken többek között Nyíregyházán is műsorra kerül a Roger Waters: A fal, vagy Kaposváron a Dübörög a szív című film. Zalaegerszegen is vetítik a FilmÜnnep során a (Sz)ex az oka mindennek című produkciót, Veszprémben a Bazi nagy francia lagzik–ra, Szolnokon a Sinister 2.–re, Szombathelyen az Ajándék–ra ülhetnek be a mozirajongók kedvezményesen.

A Cinema City multiplexekben az élmény már a lobbyban elkezdődik, így a vetítések előtt majd negyven közéleti személyiség, televíziós műsorvezető, énekes, színész fogadja majd ismét a vendégeket. Az idei évben először a velük készített beszélgetést október 15. és 17. délután 5-től este 9-ig élőben közvetíti a Cinema City a FilmÜnnep TV, melyet az esemény dedikált aloldalán és a cinemacity.hu oldalon követhetnek a nézők.

duborogaszív„A FilmÜnnep programjaival szeretnénk még jobban népszerűsíteni a minőségi mozizás élményét. A négy nap során nemcsak premier előtt mutathatunk be alkotásokat ilyen kedvező áron, de a nézők kérését figyelembe véve tűzünk műsorra korábban már vetített filmes sikereket is. A meghívott mozis szakemberekkel: a magyar kultúra képviselőivel, és filmes alkotókkal szervezett programjainkkal pedig az volt a célunk, hogy közelebb hozzuk a közönséget a filmek készítőihez” – mondta Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketing igazgatója.

A Cinema City FilmÜnnep előadásaira jegyvásárlás a www.cinemacity.hu oldalon lehetséges. Jegyfoglalást a négy napban a weboldal nem engedélyez.

 

Az idén 85 éves Cinema City 1930-ban kezdte működését, mely mára Európa második legnagyobb mozihálózatává vált. A vállalat 212 mozit üzemeltet a kontinens 9 országában (Egyesült Királyság, Írország, Lengyelország, Magyarország, Cseh Köztársaság, Bulgária, Románia, Szlovákia, Izrael) 1964 mozivásznon kínálva a szórakozás élményét digitális minőségben. A Cinema City az IMAX jogok kizárólagos tulajdonosa, 25 IMAX 3D és 12 4DX mozi üzemeltetője. A vállat kétszer, 2004-ben és 2011-ben is elnyerte a szakmai zsűri által megítélt Év Moziüzemeltetője címet. A Cinema City működését a közép-kelet-európai régióban 1997-ben kezdte, amikor megnyitotta első moziját Budapesten. Azóta a főváros hét pontján 94, köztük egy IMAX 3D és egy 4DX, az ország további 13 városában pedig összesen 82 mozitermet működtet.

 

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com